Idén tavasszal született meg az ítélet Boris Becker büntetőügyében, melyben végül két és fél év letöltendő börtönbüntetést szabtak ki az egykori teniszcsillagra csődbűntett miatt.

Boris Becker a londoni Wandsworth börtönben kezdte meg a büntetését, ám alig több mint a negyedét ülte csak le, máris szabadult. Első interjúját pedig a német SAT1-nek adta, ahol durva élményeiről mesélt.

Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Verwendung weltweit/Frankhoermann/Sven Simon

A német teniszező elmondta, hogy egyik rabtársa, egy huszonöt évre elítélt többszörös gyilkos megzsarolta őt. Beckernek mázlija volt, ugyanis több rab is tisztelte őt a pályafutása és elért eredményei miatt, így megvédték a fenyegetőzőtől.

Becker azonban ennél majdnem súlyosabb veszélybe is került a börtönben. A Sportal szerint a német teniszezőre rászállt egy másik rabtársa, aki állítólag meg akarta erőszakolni, de végül őt is sikerült leszerelnie, sőt, az illető bocsánatot kért tőle.