Nehéz döntésre szánta el magát Rózsa György

Fotó: Polyák Attila - Origo -
Buda Rózsa György villa Budapest költözés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nagyjából másfél évvel ezelőtt szenvedett súlyos balesetet a legendás tévés. Rózsa György megbotlott, elesett és eltört a csípőcsontja. Hosszú heteken át kórházban lábadozott, de végül hazatérhetett budai otthonába.

A legendás műsorvezető idén is ráijesztett ismerőseire, családtagjaira és persze rajongóira, ugyanis májusban megint kórházba került. Ezúttal nem egy baleset, hanem betegség miatt volt szükség a beavatkozásra. Rózsa Györgynek kicserélték az egyik szívbillentyűjét, az operációt pedig Merkely Béla és csapata végezte.

Rózsa György Fotó: Polyák Attila - Origo

A tévés most pedig drasztikus döntést hozott: kiköltözik budai villájából, méghozzá egy kisebb lakásba, ahol közelebb lehet a lányához. Az egyik érv a váltás mellett az volt, hogy a combnyaktörése óta nehézkesen mozog a házában.

– idézte a műsorvezető szavait az Index, aki a Tények Plusznak nyilatkozott a költözésről.

Rózsa György több mint két évtizede veszítette el feleségét, akivel közel húsz éven át éltek együtt. A költözés nagy lépés lesz, ezért lánya, Csilla mindenben segíti a tévést, hogy a lehető legkönnyebben el tudja hagyni szeretett otthonát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.