A világ legkeresettebb bűnözői között szerepel Dudla Andrea is, aki egy évtizede lelépett Magyarországról, és hiába van ellene érvényben több elfogatóparancs és várja a börtön, senki sem tudja, hol rejtőzködhet.

Dudla Andrea pár évvel az ezredforduló után bűntársaival egy könyvelőiroda vezetőjeként többeket súlyosan megkárosított, bankokat és magánszemélyeket egyaránt. Bűntetteik közül az egyik az volt, hogy több ezer tonna kukoricát árusítottak, ám az ígért termény soha nem érkezett meg a megrendelőhöz.

A magyar keresztanyaként emlegett miskolci nő éveken át folytatta tevékenységét, ám amikor forró lett alatta a talaj, akkor dobbantott és megszökött az országból. Ennek már tíz éve, és azóta is keresik a hatóságok, miközben bűntársai csuklóján már kattant a bilincs.

IllusztrációForrás: Shutterstock

"Sok pénz lebegett a szemük előtt, a másodrendű vádlott vitte őket a bajba, ők ketten pedig belementek. Hamisították a banki fejléces papírokat, nullás adóigazolásokat kreáltak, egy kekszes dobozban egymás mellett sorakoztak a hamis pecsétek, és még arra is ügyeltek, hogy a banki ügyintézésre elegáns üzletembernek öltöztessék a strómanokat" – idézi a Bors a Borsod Hír bírósági tudósítását.

A feltételezések szerint Andrea Thaiföldön bújkál, erre utal, hogy az egyik bűntársa évekkel ezelőtt ebből az országból érkezett haza Magyarországra; a reptéren pedig azonnal elfogták őt a rendőrök. Dudla Andreára tíz év börtön vár, ám a büntetés négy éven belül elévülhet – írja a lap.