Megpróbálta megfojtani súlyos beteg, idős édesapját az apátfalvai férfi: ezt a büntetést kapta

Forrás: shutterstock -
betegség gyilkossági kísérlet megfojtás beteg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Három év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék szerdán azt az apátfalvai férfit, aki 2020 telén megpróbálta megfojtani súlyos beteg, idős édesapját.

A férfit bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a bíróság. A vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra.

A vádlott több betegségben szenvedő, 82 éves édesapja a nap 24 órájában ápolásra szorult, amelyet a vádirat szerint fia nem akart ellátni, mivel nem akart felmondani a munkahelyén. Az emiatt ingerült férfi 2020. december 10-én kora délután házukban alkoholt fogyasztott, majd úgy döntött, megfojtja az édesapját.

A férfi - aki évek óta, többféle küzdősportot űzött magas szinten - széken ülő édesapja mögé lépett, és nyakát a könyökhajlatába fogva fojtogatni kezdte őt. A sértett minden erejével, rendkívül szívósan védekezett, és sikerült a szorításból kiszabadulnia. A földre csúszott, fia azonban ekkor nagy erővel, legalább hat alkalommal fejbe ütötte, amitől az idős férfi vérezni kezdett. A sértett ekkor már védekezni sem tudott.

Képünk illusztráció Forrás: shutterstock

A vádlott a vér látványától megijedt, felhagyott a bántalmazással, majd a vérző, különböző sérüléseket - a többi közt pajzsporcszarv-törést - elszenvedő édesapját magára hagyta, és elment dolgozni. Munkahelyén beszámolt a történtekről kollégáinak. A magatehetetlen sértettet aznap később találták meg és vitték kórházba. A sértett folyamatos védekezése, ellenállása miatt élte túl a támadást, ám végül - a szakszerű orvosi kezelés ellenére - koronavírus-fertőzés miatt 12 nap múlva a kórházban elhunyt.

Horváth-Tóth Imola bíró az indoklás során kifejtette, hogy a törvényszék nyomatékos enyhítő körülményként értékelte, hogy a büntetlen előéletű, enyhe értelmi fogyatékosságban szenvedő, a bűncselekményt beszűkült tudatállapotban elkövető vádlott elismerte és megbánta a történteket. Az ügyész és a védő is három nap gondolkodási időt kért az esetleges fellebbezés bejelentésére - írja az MTI.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.