Minden idők legnagyobb bevételt hozó filmje lett Magyarországon az Avatar: A víz útja

Forrás: Fórum Hungary -
Magyarorszg Avatar: A víz útja rekord bevétel
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Meghaladta a kétmilliárd forintot, és ezzel újabb mérföldkövet ért el az Avatar: A víz útja című sci-fi magyarországi jegybevétele; James Cameron alkotását szerdáig 895 ezren látták a magyar mozikban - közölte a filmet forgalmazó Fórum Hungary.

Az Avatar: A víz útja január közepén 1 milliárd 855 millió forinttal már minden idők legnagyobb bevételt hozó filmje lett Magyarországon, megelőzve ezzel a 2009-es Avatart és a 2015-ben bemutatott Star Wars: Az ébredő erőt a magyarországi jegybevételi toplistán.

A fikciós Pandora bolygón játszódó folytatás 13 évvel az Avatar után, december végén debütált a mozikban, és világszerte sikert aratott. A négy Oscar-díjra jelölt alkotás nemrég meghaladta a kétmilliárd dolláros globális bevételt is, vasárnap 2,024 milliárd dolláros (731 milliárd forintos) jegybevételnél tartott a Disney vállalat becslései szerint. Ebből durván 1,4 milliárd dollár (506 milliárd forint) a nemzetközi piacon folyt be a mozikasszákba.

Avatar: A víz útja Forrás: Fórum Hungary

Az Avatar harmadik része 2024 decemberében kerül a mozikba. A negyedik epizód 2026 decemberében, az ötödik pedig 2028 decemberében várható.

Az Avatar 2009-ben nagy szenzációt keltett, és minden idők legnagyobb bevételét érte el 2,9 milliárd dolláros (1048 milliárd forintos) jegyeladásával. Magyarországon az Avatar volt az első film, amelynek jegybevétele átlépte az egymilliárd forintot.
Az Avatar: A víz útja tíz évvel később folytatja a film hőseinek életét. A szereposztásban Sam Worthington és Zoe Saldana is visszatér.

A filmtörténet hat legnagyobb bevételű filmjéből hármat James Cameron rendezett: a két Avatart és az 1997-ben bemutatott Titanicot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.