Újabb fordulat a Madeleine McCann-ügyben: egy víztározót kutatnak át a rendőrök

kutatás rendőrség víztározó Madeleine McCann
16 évvel ezelőtt veszett nyoma a fiatal brit kislánynak, Madeleine McCannek. A rendőrség hosszú idő után újabb helyszíni vizsgálatot tart az ügyben. 

Madeleine McCann egy portugáliai üdülőhelyen, Praia da Luzban tűnt el 2007 májusában, néhány nappal a negyedik születésnapja előtt. A német gyanúsított, Christian B. 1995 és 2007 között megszakításokkal a térségben, Algarve régióban élt, néhány évig éppen Praia da Luz és a következő nagyobb település, Lagos között lakott egy házban. Voltak alkalmi munkái, de főleg bűncselekményekből tartotta fenn magát, többek között kábítószerrel kereskedett és szállodákba, apartmanokba tört be.

Madeleine McCann ügye sok éve foglalkoztatja a sajtót

A 45 éves férfit 2020-ban gyanúsították meg Madeleine McCann meggyilkolásával. A nyomozást a szövetségi bűnügyi hivatal folytatja brit és portugál társszervekkel együttműködve. Az áldozat holttestét nem találták meg. Christian B. visszaeső pedofil, többször elítélték már szexuális bűncselekmények, köztük gyermekek szexuális bántalmazása miatt; a férfi jelenleg is börtönben van.

A rendőrség tegnap lezáratta a dél-portugáliai Silves város közelében lévő mesterséges gáthoz vezető utat, ugyanis ma hosszú idő után újabb helyszíni vizsgálat veszi kezdetét. Úgy tudni, a víztározónál a gyanúsított Christian B. már járt korábban. A víztározó mindössze 50 kilométerre található onnan, ahonnan Madeleine eltűnt. A keresés legalább két napig tart, ha találnak valamit, akkor tovább folytatódhat a nyomozás - írja a Daily Mail.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.