Mozgó vonatról nézte végig egy brit édesapa, Ben Newman, hogy miután leszállt, a gyerekei már a peronon voltak. A halálra vált férfi később panaszt tett, a Govia Thameslink Railway vonattársaság sajnálatát fejezte ki az incuidens miatt és belső vizsgálatot indított. 

Ben Newman gyerekeivel a Gatwick repülőtérről a Hastingsbe tartó vonaton utazott július 28-án. Amikor le akartak szállni, az egyik bőröndjük beszorult két ülés közé. Amíg próbálták kicibálni a csomagot, a két gyerek leszállt a vonatról, és amikor Bennek végre sikerült kihúzni a bőröndöt az ülések közül, már nem nyílt ki az ajtó, és a vonat továbbindult - írja a BBC

Forrás: Shutterstock

Ben - elmondása szerint - azonnal megnyomta a vésznyitó gombját, ám a mozdonyvezető nem nyitotta ki az ajtókat. 
Biztos vagyok benne, hogy tudta, mi történik, és azt is érzékelnie kellett, hogy megnyomtam a vészjelzőt, de ezek után sem volt hajlandó kinyitni az ajtót. Amikor a vonat elindult, láttam, ahogyan az idősebb fiam kétségbeesésében elsírja magát.

Az aggódó apa a következő állomáson tudott csak leszállni, ahonnan egy dolgozó vitte oda, ahol a gyerekei maradtak. A 41 éves férfi elmondta, körülbelül 30 percig voltak nélküle a gyerekei és csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt baj.