A csikló tanítható, és rávehető különös dolgokra - Így okítsd a kis hegyest! (18+)

Forrás: Thinkstock -
betegség vízhiány sérülés csikló orgazmus nemi szerv
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ma már szinte elvárás a nőkkel szemben, hogy minden aktus során produkáljanak egy kötelező orgazmust. Pedig az orgazmus elérése egy nő számára nem is olyan egyszerű, és a másik féltől érkező, vagy a saját maga által megfogalmazott elvárás csak nehezíti a csúcsra vezető utat, főleg akkor, ha egyébként is fizikai-lelki akadályok tornyosulnak a kielégülést kereső nő előtt.
Forrás: Thinkstock

Mik lehetnek ezek az akadályok?

Első körben megpróbáltuk listába szedni a nagyon konkrét fizikai problémákat, ám hamar rá kellett döbbennünk, hogy a női szervezetet, különösen a szexualitás terén, aligha lehet a lélektől "leválasztva" szemlélni és elemezni, és a leggyakoribb fizikai problémák mellett vagy mögött a legtöbb esetben tisztán fellelhető a lelki eredet is.

1. A víz hiánya

Talán ez az egyetlen nagyon kézzelfogható hiány, amely bármilyen meghökkentően egyszerű, de mégis akadályt jelenthet az orgazmus előcsalogatása során. Az emberi szervezet több mint 70 százaléka víz. Ahhoz, hogy a szervezet minden apró sejtjéhez eljusson a táplálék, valamint a megfelelő tisztítás és anyagcsere zavartalanul tudjon működni, folyamatos öblítésre, áramoltatásra van szükség.

Ám a szex sem működhet akkor, ha a szervezet vízért könyörög.

És nem kell feltétlenül a kiszáradás határán járni ahhoz, hogy a nemi szervek működése megtorpanjon, hiszen ha szomjazik a szervezet, nem lesz képes a hüvely a megfelelő nedvesedést, a szükséges mennyiségű váladékot előállítani, valamint a csikló, a kis- és a nagyajkak duzzadásához szükséges vérbőséget előteremteni.

2. Ha görcsöl a kapu

Ennél a pontnál nem feltétlenül a vaginizmusra gondolunk, hanem arra a jelenségre szeretnénk Klettner Anikó szexuálpszichológus segítségével rámutatni, amikor a nő különböző előfeltevések vagy előzetes tapasztalatok hatására rágörcsöl az aktusra.

Ebben az esetben az erotikus tartalmú érintés stresszt okoz, az pedig köztudomású, hogy stresszhelyzetben a szervezet nem képes a jó szexre. A helyes válasz az "üss vagy menekülj" lenne, ám nyilvánvalóan ezek egyikére sem kerül aktus közben sor, cserébe a szervezet erősen és határozottan próbálja feldolgozni az ingereket, de mivel a természetes reakciókkal nem válaszolhat, az egész szervezet "görcsölni kezd". Ennek következtében az erek fala összeszűkül, és a szűk keresztmetszeten nem képes az orgazmushoz szükséges mennyiségű nedvesség és vér átjutni, így elmarad a kielégülés lelki és fizikai értelemben egyaránt.

Forrás: Thinkstock

3. A csikló tanítható

Köztudomású, hogy míg a nők gyönyörközpontjánál sokkal könnyebben izgalomba hozható és könnyebben élvezethez jutó pénisz makkja csupán négyezer, a csikló hegye (ami ugyebár tapintható és látható ebből a titokzatos szervből) hatezer idegvégződéssel rendelkezik. Valójában hiperérzékeny szervről van szó, amely képes az öröm pillanatainak elérésére, mégis nagyon sok nő érzi úgy, hogy az érkező ingerek nem megfelelőek. Néhány esetben tompák, gyengék, máskor meg túl erősek, és szinte fájdalmat okoznak gyönyör helyett.

Ennek oka az is lehet, hogy a nők egy része helytelenül bánik a kis csúccsal. Mert a csikló hegyét, akár a férfiak péniszét, egy redő takarja, és ha a nő az önkielégítést azon keresztül végzi, így tanulja meg, akkor "éles" helyzetben, ha partnere a nyelvével vagy az ujjaival "kiszabadítja" a redő alól a csiklót, akkor az bizony okozhat kellemetlen pillanatokat. Egy ideig.

Ugyanis jó, ha mindenki tudja, hogy a csikló edzhető, és rávehető arra, hogy egyre erősebb ingereket is örömmel fogadjon.

(Figyelem, itt nem szabad átesni a ló túloldalára, az ugyanis szintén okozhat gondokat.) Az a helyes, ha az ingerek erőssége a férfipartner által biztosított ingerekkel hasonló erősségű – nagyon finomra állított zuhanyrózsa, saját kézzel való izgatás, vagy nagyon alacsony rezgésre állított vibrátor.

4. Hámsérülések

Akadnak nők, akik minden hónapban kínos helyzetbe kerülnek, csak azért, mert a nemi szervük egyszerűen nem képes elviselni a hagyományos alapanyagból készült tamponokat, illetve tisztasági vagy egészségügyi betéteket. Számukra a menstruáció ideje, illetve az utána következő napok rémálommá válhatnak, ugyanis egész altestük allergiás tüneteket produkálhat: szinte elviselhetetlen viszketés mellett apró kiütések, súlyosabb esetben hüvelyváladékozás jelentkezik.

Forrás: Thinkstock

A viszketés miatt aztán éjjel, akár álmukban, sebesre vakarják az érzékeny nemi szervek finom felületét. A sebek gyógyulásához viszont idő kell, és nem kell részletesebben kifejteni, mennyire kellemetlen lehet ez mindkét fél számára, hiszen mire csillapodik az allergia, és begyógyulnak a sebek, kezdődik az egész elölről – vagyis se kézzel, se partnerrel, se eszközzel nem jutnak hónapról hónapra gyönyörhöz. Pedig a megoldás – ha felismerik magukon a jeleket – egyszerű lehet: pamut alsónemű és bioboltokban beszerezhető, természetes anyagokból készült betét.

Nem kerülhető meg azonban az allergia kialakulásának lelki háttere sem, hiszen az is lehet, hogy a nőiességével vannak problémái a "betétérzékeny" nőnek, és tudat alatt így hárítja partnere közeledését.

5. A nemi szerv sérülése

Szülés vagy baleset (kerékpárbaleseteknél lehet gyakori) miatt súlyosan sérülhet a csikló vagy a közvetlen környéke. Nagy valószínűséggel a gyönyörre való képesség ekkor sem vész el teljesen (hacsak nem kell a sérülés mértéke miatt a klitoriszt eltávolítani, amire nagyon kicsi az esély), csupán a nő, mivel ennyire érzékeny terület sérüléséről van szó, egyszerűen akkor sem tud túllépni a dolgon, ha a sebek már rég behegedtek.

Esetleg úgy véli, úgy érzi, hogy eltorzult a szeméremteste, többé már nem vonzó a partnere számára a látvány, esetleg az egykor átélt fájdalom hatására a legfinomabb ingerre is heves reakciókkal válaszol: a csikló érintésére elugrik, elrántja magát, vagy eltolja a partnere kezét. Ilyen esetekben is, bár egykor kifejezetten a fizikai sérülés volt az akadály, szexuálpszichológus segítségével lehetne feldolgozni a traumát.

Semmi kémia, exek, pattanások: egy rosszul sikerült randi nem csak a lelkednek rossz http://www.life.hu/drlife/20150901-depressziot-szorongast-szegyent-okozhat-ha-nem-sikerul-jol-a-randevunk.htmlNem elég, ha katasztrofálisan sikerül egy randi, de még bennünk is nyomot hagy. A pszichológusok szerint a rossz szájízen és a csalódáson túl a testünkre is negatív hatással bírhat egy balul elsült találkozó.Dr. Life--Többet tehetsz az egészségedért, mint gondolnád!http://www.life.hu/drlife/20150901-a-magyarok-fele-figyel-oda-magara-mostantol-orvosra-sem-lesz-szukseg-az-egeszseghez.htmlEgészségünk a legfontosabb kincsünk, ám a felmérések alapján csupán a magyarok fele tesz tudatosan az egészségéért. Az Egyéni Egészségterv támogatást és motivációt nyújt ahhoz, hogy az eddig lelkes egyének fenntartsák ezt a szokásukat és a kevésbé buzgók is jobban odafigyeljenek saját magukra. Dr. Life--A nagy kérdés - Igyon, vagy ne igyon tejet a gyerek? http://www.life.hu/drlife/20150827-az-orvosok-sem-tudjak-eldonteni-hogy-art-vagy-sem-a-laktoz-a-gyerekenek.htmlMelyik szülőben ne merült föl volna ez a kérdés? A tejfogyasztás fontossága, és élettani hatásai igencsak megosztóak az orvosok körében is, így sokszor az ember csak kapkodja a fejét, mi is a helyes megoldás. Nézzünk egy kicsit utána a témának. Dr. Life--Rékasi Károly újra topformában van - Edzőgépre pattant a balesete után!http://www.life.hu/drlife/20150901-rekasi-karoly.htmlAhogy korábban megírtuk, június végén súlyos motorbaleset szenvedett Rékasi Károly a 22. kerületben, nem messze az RTL Klub székházától. A színész azonban kezd újra formába lendülni.Dr. LifeKómában fekszik Harangozó Terihttp://www.life.hu/drlife/20150901-harangozo-teri-enekesno-komaban-fekszik.htmlBarátai és rajongói nagyon aggódnak Harangozó Teriért. Az énekesnőt két hete szállították kórházba, és azóta sincsenek jó hírek róla. Dr. LifeOrigoBalesetet szenvedett Molnár Andrea: Kék-zöld foltok borítjákhttp://www.life.hu/drlife/20150901-molnar-andrea-nagyon-osszeverte-magat-sportbalesetet-szenvedett.htmlNagyon csúnya sportbaleset érte a csinos táncost, Molnár Andreát, aki közösségi oldalán mutatta meg sérüléseit. Dr. Life--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.