Bizarr módon mutatta ki Kínában egy nő, hogy mennyire szereti a férjét. Az asszony azért, hogy megőrizze házasságát, levágta a férfi nemi szervét.

Han, a kínai férj egy reggel éles fájdalomra ébredt. Rá kellett eszmélnie, hogy felesége levágta a péniszét. A rendőrség és a mentők tíz perccel később értek ki, a férfi akkor már a padlón feküdt ájultan. Az asszonyka fegyvere egy 20 centiméter hosszú olló volt - írja a Shanghaiist.com.

Forrás: Thinkstock

Az orvosok azt mondták, vissza lehet varrni férfiasságát, de nyolc órán belül kell cselekedni. A pasi ekkor kérdően feleségére nézett, aki elárulta, hogy ő bizony lehúzta azt a vécén. Két nappal az eset után a férj azt mondta, a történtek ellenére szent a béke, és szeretik egymást. (Csak már nem lesz mivel kifejezni ezt a szeretetet...) A feleség később bevallotta, azért esett neki férje szerszámának, mert félt, hogy párja elhagyná. Korábban ugyanis erre utalt a férj. A nő hallott egy történetet a szomszédoktól is, ami megrémítette. Egy elvárt párról szólt, ahol a közös gyereket a későbbi mostohaanya bántalmazta. A nő mindenképp el akarta kerülni, hogy férje újranősüljön, így inkább nyisszantott.

Ettől boldog Shakira kapcsolatahttp://www.life.hu/szeress/20130613-shakira-enekesno-elarulta-mi-a-titka-boldog-kapcsolatanak-gerard-piquevel.html Randid van? Tedd el a telefonod!http://www.life.hu/szeress/20130612-lifenight-tonkreteheti-a-randit-a-szem-elott-hagyott-mobiltelefon.html Már 4 évesen tudták, hogy együtt élik le az életükethttp://www.life.hu/szeress/20130615-eileen-es-ron-everest-negyeves-korukban-tartottak-elso-eskuvojuket-majd.html 7 bizarr csóktípus, amitől frászt kapunkhttp://www.life.hu/szeress/szerelem/20110818-csokolj-meg-de-tenyleg.html