Megvan a Rising Star első szerelmi tragédiája! Szakított barátnőjével Peter Srámek

TV2 Peter Sramek Peter Srámek Vivien Rising Star szerelem féltékenység szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Peter Srámek kapcsolata nem bírta ki a távolságot és egy hatalmas veszekedés után vége lett a kilenc hónapja tartó románcnak.

Ahogy a Life.hu is megírta, Peter Srámek barátnője nagyon féltékeny sikert sikerre halmozó szerelmére. Vivien úgy tűnik, képtelen volt feldolgozni szerelme, Peter életében történt hatalmas változást és a sorozatos viták miatt a pár szakított – írja a Bors.

Forrás: -TV2

A lapnak az énekes édesanyja szűkszavúan nyilatkozott a részletekről.

„Valóban szakítottak, de Peter úgy tekint erre az állapotra, mint egyfajta szünetre. Ő is, én is remélem, hogy rendezni tudják a konfliktust. Mindkettőjüknek nehéz ez a szituáció, mert Peter most próbálja felépíteni a karrierjét, ami rengeteg tanulással, próbával jár, amihez sok idő kell. Kevés energiája jutott most a szerelemre, ami sajnos idáig vezetett" – mondta a szlovák Jimmy édesanyja.

Az egyik stábtag szerint Petert rettentően megviseli a szakítás, nem beszél róla, de szemmel látható, hogy gyötrődik.

A tengerpart és a fehér homok sem garantálja a boldogságothttp://www.life.hu/intim/20150124-renee-zellweger-mariah-carey-nick-cannon-eseteben-a-feher-homok-nem-garantalta-a-boldogsagot.htmlGyakran halljuk és irigykedve figyeljük, ahogy a legnagyobb sztárok a világtól távol, egy egzotikus szigeten vagy egy gyönyörű tengerparton mondják ki a boldogító igent. A paradicsomi miliő azonban sok esetben nem garancia a boldogságra, sőt.IntimThinkstock5 jel, hogy menthetetlenül kapcsolatfüggő vagyhttp://www.life.hu/intim/20150121-5-jel-hogy-kapcsolatfuggo-vagy-es-nem-tudsz-a-parod-nelkul-elni.htmlÍme, néhány tipikus jel, amely nyilvánvalóvá teszi, hogy nagyon függsz a párodtól.Intim--15 év házasság után válik Patrick Dempseyhttp://www.life.hu/intim/20150124-patrick-dempsey-15-utan-elvalik-felesegetol-es-gyermekei-anyjatol-jilliantol.htmlPatrick és Jillian 1999 nyarán házasodtak össze. Azóta három gyerekük született: Tallulah Fyfe 12, az ikrek pedig, Sullivan Patrick és Darby Galen 7 évesek. A pár most mégis külön utakon folytatja.Intim--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.