Vége! Nagy Sanyi és Gubik Petra szakítottak

Forrás: jokaiszinhaz.hu, Rostás Bianka/Life.hu -
Nagy Sanyi Gubik Petra Madách Színház
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nehéz döntést hozott meg nemrég az egyik legismertebb magyar sztárpár, akik két év után határoztak úgy: külön utakon folytatják. 

Nagyon sokáig úgy tűnt, Nagy Sanyi és Gubik Petra szerelme igazán tartós lesz, most azonban kiderült, a fiatalok már több mint egy hónapja külön vannak.

Petra a Bors megkeresésére nem cáfolta a hírt, azonban nyilatkozni sem szeretett volna, és Nagy Sanyi is csak szűkszavúan ennyit mondott: "Több mint másfél hónapja külön vagyunk. Közös megegyezéssel, békében váltunk el. Pont. Erről nincs több mondanivalóm."

Forrás: jokaiszinhaz.hu, Rostás Bianka/Life.hu

A lap színházi pletykákra hivatkozva úgy tudja, a párnak a sok munka miatt kevés ideje jutott egymásra, állítólag egyre jobban eltávolodtak egymástól a rengeteg feladat miatt, és így a szenvedély is kihűlt közöttük.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.