"A szex mocskos dolog" - Persze csak ha jól csinálják

szex kapcsolat gyönyör
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Hallottam egyszer egy rádióműsort arról, hogy mi a normális a szexben. Ez legalább annyira jó kérdésfelvetés, mintha a tanár azt kérdezné a diákoktól, hogy kinek mi a kedvenc fagylaltja, az tegye fel a kezét!

Természetesen ilyen nincs, hiszen ha vannak, akiknek az a kielégítő, hogy évekig sétálgassanak kézen fogva a Margitszigeten, akkor nekik az a normális, ha valakinek pedig az összes lánc és kötél is kevés, amit a barkácsáruházban lehet kapni, akkor neki az a normális. A gond akkor van, ha túl messze vannak egymástól a realitások, vagy valamikor közel voltak, csak más irányba nyílik az olló.

Forrás: Thinkstock

Pilát Gábor

Az elmúlt húsz évben közel 13 ezer embernek tartottam értékesítési, vezetői, valamint kommunikációs tréningeket, és már a kezdetektől azt figyeltem meg, hogy az alapvető igazságok, összefüggések az élet minden területén használhatók. Nem is lehetne másképp, hiszen a mondás szerint, ami igazság, az mindenhol az, ami pedig nem működik mindenhol, az nem volt igazság.

A "Tabuk nélkül a párkapcsolatról" közösséget azzal a céllal hoztam létre, hogy a tapasztalataim alapján támogatást, segítséget nyújtsak azoknak a pároknak és párjukat kereső embereknek, akik minőségi élet megélésére törekszenek, legyen az párkapcsolat, munka, gyereknevelés vagy önmagunk megtalálása a világban.

www.pilatgabor.hu,
Facebook/Tabuk nélkül a párkapcsolatról

"A kapcsolatunk elején még nem mondom el, hogy mik az igényeim" hozzáállás diplomatikusan intelligensnek tűnik, de megvan a veszélye, hogy később is titokban marad, így elfojtás és visszatartás lesz belőle. Ez pedig olyan, mint egy túlnyomásos tartály, ahol előbb-utóbb az energia valahol szelepet fog nyitni. Sőt, az is lehet, hogy nem a szexualitás szelepét, amivel még nagyobb bajba kerülünk, hiszen egyre szövevényesebbé válik, hogy mi miért történik.

Forrás: Thinkstock

Hallottam olyan esetről, amikor valaki 20 éves kapcsolatból lépett ki, mert szerette volna megélni a vágyott szexuális élményeit. Miután ezt megtette, kiderült, hogy ebben a párja is partner lett volna. Tudom, hogy ez egy nagyon szélsőséges példa, de minthogy néma gyereknek anyja sem érti a szavát, érdemes ezeket mihamarabb kitenni az asztalra, ugyanis a mondás örökérvényű:

"amit nem lehet megoldani kommunikációval, azt oldd meg még több kommunikációval".

Nincs is más esélyed. Ha szereted, mondd el neki, akár mindennap, és ha vágysz valamire, beszéld meg vele. Mi történhet? Még a végén azt mondja:

"De jó, hogy elmondtad, egy ideje pont erről akartam veled beszélni."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.