33 éve él boldog házasságban a meleg férfi és az interszexuális leszbikus nő

Forrás: Thinkstock -
boldogság meleg házasság interszexualitás szeretet leszbikus
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Linda és Dennis a középiskolában lettek elválaszthatatlan barátok, később pedig össze is házasodtak. Szexuális életük azonban egyáltalán nincs egymással, a férfi ugyanis meleg, a nő pedig interszexuális és leszbikus.

„Az igazi barátság a jó házasság titka” – vallja Linda és Dennis, akik kizárólag erre építették közös életüket, szexuálisan ugyanis soha nem vonzódtak egymáshoz. Az egymás iránti szeretetük azonban töretlen. Ezt az is jól mutatja, hogy a férfi 30 éve ápolja feleségét, akinél 3 évtizeddel ezelőtt izomsorvadást diagnosztizáltak. A orvosok néhány évet jósoltak neki, amire jócskán rácáfolt - írja a huffingtonpost.com.

Illusztráció Forrás: Thinkstock

Ebben persze nagy szerepe van Dennis ápolásának, akinek egyébként gyereket is akart szülni a nő, amikor kiderült a betegségre. A mesterséges megtermékenyítés lehetőségeit vizsgálva azonban az orvosok megállapították, hogy Linda interszexuális, vagyis se nem nő, se nem férfi, egyik nemhez tartozó genitáliái sem fejlődtek ki rendesen.

„Megrekedtem a két nem között, de mindig is éreztem, hogy a nőkhöz vonzódom, és tudtam, hogy Dennis is meleg” – mondta az asszony, aki szerint a házasság lényege a szeretet, a kitartás, az együtt gondolkodás, a közös cél.

Rubay Lacika kálváriája: Továbbra sem találkozhatnak az eltiltott szerelmesekhttp://www.life.hu/intim/20151109-rubay-lacika-kalvariaja-folytatodik-tovabbra-sem-talalkozhatnak-az-eltiltott-szerelmesek.htmlAhogy arról korábban a Life.hu beszámolt, pénteken eltűnt, vasárnap pedig előkerült a TV2 Az ének iskolája című műsorának döntőse, Rubay Lacika.Intim--Puki az ágyban és egyéb vágyölő férfibakik - Éjszakai pasivélemény (18+)http://www.life.hu/intim/20121019-puki-az-agyban-es-egyeb-vagyolo-ferfibakik-ejszakai-pasivelemeny.htmlA pasik is hibázhatnak szex közben. Kérdés, hogy a nő mennyire elfogadó, és képes-e arra, hogy humorral kezelje a helyzetet, vagy annyira kiakad, hogy azonnal kiadja a kedves útját. Megkérdeztük a pasikat, mi a véleményük arról, ha bakiznak az ágyban. Intim--Buddhista szerzeteseknek közvetítettek kiskorú prostituáltakat: Lebuktak!http://www.life.hu/intim/20151108-a-thai-hatosagok-felszamoltak-a-bunszervezetet-ami-13-eves-lanyokat-futtatott.htmlKormányzati tisztviselőknek és buddhista szerzeteseknek is közvetített kiskorú lányokat az a hálózat, amelyet most számoltak fel a thai hatóságok. A gyanúsítottak akár húsz évet is kaphatnak. Intim--Hosszú Katinka úszódressz nélkül: Lássuk a nyuszis magazin fotóit!http://www.life.hu/intim/20151108-hosszu-katinka-uszodressz-nelkul-lassuk-a-nyuszis-magazin-fotoit.htmlAhogy arról korábban a Life.hu beszámolt, kedvenc úszónőnk ledobta a texilt. Vagyis az úszódreszt, és interjút adott a nyuszis magazinnak. IntimOrigoEllie Goulding megmutatta, neki is van cicije http://www.life.hu/intim/20151108-ellie-goulding-enekesno-nagyon-szexi-ruhat-viselt.htmlKitett magáért az énekesnő az NRJ Music Awards gálán. Jobban mondva, kitette, amit kellett... Intim--"Jól vagyok, de tényleg" - Válása óta először nyilatkozott Halle Berryhttp://www.life.hu/intim/20151108-halle-berry-es-olivier-martinez-valnak-a-szineszno-megszolalt.htmlÚgy tűnik, kezd visszatérni a normális kerékvágába Halle Berry élete. Intim--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.