Oszter Alexandra szerelem
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A színésznő boldogabb, mint valaha, s ennek oka, hogy új szerelem lépett az életé­be. 

"Köszönöm, nagyon boldog vagyok. A párommal nyolc hó­napja ismerkedtünk meg. Író, most adják ki a második könyvét, ennek promóciója révén találkoztunk először. Már az első pillanatban egy hullámhosszra kerültünk, azóta pedig alkotótársak is lettünk. Ő egyébként nemzetközileg elismert sportoló, de visszavonult, így már több ideje van az írásra"mesélte a Borsnak Alexandra. "Ő az a férfi, aki a tükörképem. A férfi, aki mellett – bár korábban feladtam a reményt – el tudom képzelni az élete­met" - tette hozzá.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

"...Van olyan férfi, aki hasonló hozzám, és ilyen nőre vágyik"

Másfél évvel ezelőtt készített Szily Nóra interjút az éppen egyedülálló Alexandrával. A nő úgy teljes, ha mellette van a Férfi. Nagybetűvel. De nem akármilyen férfi és nem mindenáron. Ha az ember egyedül van, lehet hogy épp az a feladata, hogy analizáljon, megoldjon önmagában valamit. Dolgozzon a saját személyiségén, hogy aztán esélyt kapjon egy kiegyensúlyozott párkapcsolatra. Egy ilyen időszakot ki kell használni, épp a jövő érdekében.
biztos vagyok benne, hogy van olyan férfi, aki hasonló hozzám, és ilyen nőre vágyik. Azt gondolom, hogyha az ember a helyén van, és jó úton halad, akkor automatikusan, mint egy mágnes, vonzza a másik felét, ahogy a másik fél is vonzza őt" - nyilatkozta. A teljes beszélhetést ITT ilvashatod el.

Tóth Gabi: "Szeretem táncunkat, szeretem hangunkat, szeretem azt is, hogy csókot dob felém"http://www.life.hu/intim/20151128-toth-gabi-fulig-szerelmes-az-x-faktorban-megismert-molnar-tibivel-a-tha-shudras-egyuttes.htmlDuplán is jól járt Tóth Gabi az X-Faktorral. A zsűrizés nem csupán szakmai előmenetelt jelentett számára, de megismerte szerelmét is. IntimOrigoNem keres a pasi? 7 lehetséges megfejtés - Férfiszemmel!http://www.life.hu/intim/20151126-nem-keres-a-pasi-het-lehetseges-megfejtes-a-nagy-rejtelyre-ferfiszemmel.htmlMegismerkedtetek élőben vagy a neten, megtörtént az első randi, netán az első szex is, minden rendben lévőnek tűnt, majd ezután a pasi nem jelentkezik? A jelenség különböző vonatkozásairól már korábban írtunk – de pasiszemmel még nem vettük szemügyre. Íme, hét ok, ami miatt előfordulhat, hogy (egy időre) felszívódik a kiszemelt férfiú.Intim--Elképesztő titkok derültek ki Charlie Sheen orgiáirólhttp://www.life.hu/intim/20151127-charlie-sheen-testapolot-hasznalt-sikosito-helyett-elkepeszto-titkok.htmlSteve Han, a színész egykori jó barátja és munkatársa minden apró részletet megosztott egy tengerentúli magazinnal Charlie Sheen orgiáiról. Volt ott kokain, pia, és persze töméntelen mennyiségű felnőttfilmes. Intim--Lady Gaga hihetetlen virgácsokat villantott - Szexi fotó!http://www.life.hu/intim/20151127-lady-gaga-combfixben-villantotta-meg-szexi-labait-o-lett-az-ev-noje-foto.htmlAz énekesnő combfixben és piros kabátban hagyta el a londoni The Langham hotelt, ahol már lesifotósok tömege várta. Nem is csoda, hiszen régen láthattuk ilyen dögös szerelésben a sztárt. Intim--Daniel Radcliffe minden Harry Potter-forgatás után magához nyúlthttp://www.life.hu/intim/20151126-daniel-radcliffe-rendszeresen-maszturbalt-a-harry-potter-filmek-forgatasa-utan.htmlA színész nemrég nyilatkozta egy tengerentúli magazinnak: szeretett játszani a varázspálcájával a munkák után. Ezzel a mondattal egy kisebb botrányt robbantott ki a rajongók között. Intim--Will Smit házassága „fárasztó és kínzó" - Furcsán nyilatkozott kapcsolatáról a színészhttp://www.life.hu/intim/20151125-will-smith-szinesz-a-hosszu-hazassag-titkarol-beszelt.htmlValami nem stimmelne Will Smithék háza körül? Vagy nyilatkozatával csak válaszolni akart a színész azokra a híresztelésekre, amelyek szerint válságban van a házassága? Intim--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.