Túl szexi lány - így szólt Zoltán Erika első nagy slágere, és ma is ez ugrik be róla először, különösen a férfiaknak. Az énekesnő most elmesélte, milyen is valójában egy szexi lány élete.

Erika a Borsnak adott interjújában elmondta, hogy bizony már tinédzserkorára dögös csaj lett. "Szigorú gimibe jártam, a Leövey Klárába. Ott különösen nem nézték el a haj-, szemfestést, kicsapás járt érte. Csak iskolaköpenyben járhattunk. De már akkor is kódolva volt bennem a kétszáz százalékos lány.

Forrás: Facebook/Zoltán Erika

"Nehezen bevehető vár voltam.

Szeretem falni a férfit, de csak azt az egyet, aki hozzám tartozik.

Mindig hosszú távra terveztem, ezért is nem adtam be könnyen a derekam. Hatéves voltam, amikor apukám elment az NSZK-ba. Mindent megkaptam a szüleimtől, amit csak adhattak, de tudat alatt az volt bennem, hogy én olyan családot szeretnék, ahol apuka is van. Lesz egy férjem, és lesz egy gyerekünk."

"Mivel ilyen kis romantikus vagyok, már az általános iskola első osztályában szerelmes lettem a legjobban tanuló fiúba. Ez gyönyörű plátói szerelem volt, egészen nyolcadikig. Egy szó nélkül, kézen fogva mentünk haza Attilával, és csak egyszer-egyszer volt szájra puszi. Amikor külön gimibe kerültünk, megtört a varázs. Új emberek, új helyzetek jöttek.

Aztán jött a második szerelem. "Akkor már táncoltam, és néha elmentünk a barátnőimmel valamelyik lőrinci diszkóba. Ott találkoztam Mikivel.

Vele olyan komoly kapcsolatom volt, hogy tizenhat évesen, harmadik gimiben kitaláltuk, hogy összeházasodunk, hozzájuk költözünk, ráhúzunk egy emeletet a házra, és jöhet a gyerek.

És hogy mit szólt ehhez az édesanyja? "Amikor elújságoltam neki, hogy nem kell a gimi, mert anyuka leszek, azt mondta: túl nagy lány vagy ahhoz, hogy megkapd tőlem az első pofont."