Titokban férjhez ment Sallai Nóra

Fotó: Sárosi Zoltán/sajtoszoba.tv -
esküvő Jóban Rosszban TV2 szerelem Sallai Nóra
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Jóban Rosszban nővérkéjére véletlenül talált rá a szerelem. Már a találkozásuk is mesébe illő, ahogy a szerelmük is az.

Sallai Nóra egy közlekedési lámpának köszönheti, hogy megtalálta élete párját. Megismerkedésük különös, és aranyos történetét a Story magazinnak árulta el a Jóban Rosszban sztárja.

Fotó: Sárosi Zoltán/sajtoszoba.tv

Az utcán sétálva szúrták ki egymást, de szerelme kitartása nélkül történetük nem lenne több egy sikertelen próbálkozásnál. Elhaladtak egymás mellett az utcán, ám a férfi visszafordult, mert annyira megtetszett neki Nóra, aki éppen egy gyalogátkelőhelynél várakozott. Többszöri kosár után Bence még mindig próbálkozott, és végül a színésznő beadta a derekát. Később is minden úgy alakult, mint a mesében. Két hét után összeköltöztek, és azóta is együtt élnek.

“Január 30-án szaladt utánam az utcán, és két évvel később, éppen január 30-án tartottuk a polgári esküvőt” - mondta Nóra a lapnak. Szűk, családi körben ünnepeltek, de a nagy lakodalom sem marad el. Idén nyáron tartják majd a templomi szertartással együtt.

Kiakadt a szeximádó Instagram-sztárpár, akinek fotóját törölte az oldalhttp://www.life.hu/intim/20160218-mitch-gobel-es-sally-mustang-szeximado-instagram-par-szexualis-toltetu-fotojat-torolte-az-oldal.htmlMitch Gobel és Sally Mustang az Instagram sztárpárja, akik úgy vélik, a szexet ünnepelni, nem pedig tiltani kell. Éppen ezért háborodtak fel rajta, amikor a képmegosztó oldal letiltotta az egyik, erősen szexuális töltetű fényképüket. IntimOrigoFluor Tomi: „Abszolút hűséges típus vagyok"http://www.life.hu/intim/20160218-fluor-tomi-rapper-parkapcsolatarol-vallott-es-elarulta-baratsagbol-lett-szerelem-lottival.htmlA rapper párkapcsolatáról vallott és kiderült: szelemével, Lottival már jól ismerték egymást, amikor összejöttek. Intim--Titokban férjhez ment Miley Cyrus?http://www.life.hu/intim/20160218-titokban-osszehazasodott-miley-cyrus-es-liam-hemsworth.htmlA botrányhős énekesnő, és Liam Hemsworth már egyszer közel kerültek a házassághoz, ám most az a hír járja, hogy túl vannak a ceremónián. Intim--Hosszú Katinka csodás, szerelmes üzenettel indítja a reggelünkethttp://www.life.hu/intim/20160218-hosszu-katinka-csodas-szerelmes-uzenetet-irt-ki-a-facebook-oldalara.htmlHosszú Katinka, aki legutóbb nagyszerű ajándékot kapott, most egy őszinte üzennel bíztatja követőit, hogy ne adják fel és keressék az igazit. Intim--Ne hánytorgasd fel újra, amit egyszer már megbocsátottál!http://www.life.hu/intim/20160217-pilat-gabor-a-mult-elrontott-es-kijavitott-osztalyzatait-felhanytorgatni-tilos.htmlA múlt elrontott és kijavított osztályzatait felhánytorgatni tilos. IntimThinkstockÍgy néz ki egy közel 200 éves óvszer - Fotó!http://www.life.hu/intim/20160217-ketszaz-eves-ovszert-vasarolt-egy-dan-uzletember-a-juhbelbol-keszult-anyagrol-foto.htmlA méretes juhbelsőséget most kalapács alá bocsájtották, és közel 462 fontért, azaz 184 ezer forintért sikerült eladni. IntimThinkstock

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.