Egy angol pár éveken keresztül boldog házasságban élt, amikor hirtelen rémálommá vált az életük. Ekkor támadt egy furcsa ötletük, aminek hála megmentették a kapcsolatukat.

Anne MacDonald és férje 6 éven keresztül csakis a hétvégéken találkoztak, mivel közel 1200 kilométerre dolgoztak egymástól.

„Bármennyi munkánk is volt, mindig nagyon figyeltünk rá, hogy a hétvégéket együtt töltsük. Éttermekbe jártunk, a barátainkkal találkoztunk, és annyira imádtuk egymást, hogy alig akartuk elengedni egymás kezét. Persze közben mindkettőnknek megvolt a maga élete. Szabadnak éreztem magam, miközben mégis tartoztam valakihez.” – mesélte a Daily Mailnek Anne.

A kép illusztrációForrás: Thinkstock

Házasságuk akkor érkezett mélyponthoz, amikor egy munkaváltásnak köszönhetően összeköltöztek. 

„Minden aprósággal felhúztuk egymást. Ha én elpakoltam valamit, a férjem 5 perc után teljesen máshová rakta. Ezért néhány hét alatt egymás idegeire mentünk”.

Anne egy idő után már a gyűrűjét sem hordta, ráadásul elköltözött a férjétől.

Ekkor jött az ötlet, hogy mi lenne, ha úganúgy élnék az életüket, mint azelőtt. Így hétköznap mindketten a saját életüket élték, és hétvégén pedig ismét találkozgatni kezdtek, ezáltal pedig sikerült megerősíteni a kapcsolatukat.