szexjáték színésznő Julia Roberts ostor szexuális segédeszköz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Julia Roberts nemrég egy talk show-ban bebizonyította, hogy remek kereskedői vénával rendelkezik. Roberts ugyanis azt a feladatot kapta, hogy adjon el egy szexuális segédeszközökből álló szettet, ám mindezt úgy, hogy neki fogalma sem volt arról, hogy mi is árul.

„Sokoldalú, hipoallergén és többféle méretben is kapható” – kínálta a színésznő a bilincsekből, ostorból és egy szemkötőből álló csomagját Ellen DeGeneres beszélgetős műsorában. Persze eközben neki fogalma sem volt arról, hogy mit is árul, mert ezt csak a nézők láthatták.

A legszebb csavar, hogy Roberts azt is hozzátette, hogy az adott termékből neki több is van belőle otthon, és

anyák napjára is remek választás.

„Erősnek és mindenre képesnek érzem magam, amikor viselem. Szívesen hordom teniszezéshez, és csak úgy otthon főzés közben is” – lelkendezett Roberts, aki nagyot nevetett, amikor meglátta, hogy mit igyekezett eladni.

Íme, 3 megdöbbentő történet a prostituáltak hálószobájábólhttp://www.life.hu/intim/20160502-harom-megdobbento-tortenet-a-prostitualtak-haloszobajabol.htmlHárom bizarr, egyben különös történetnek hála beleshettünk az éjszakai pillangók hálószobájába, és meglepő dolgokkal találkoztunk: talpakat csiklandozó fogkefével, szájmaszkkal, és a szépirodalommal. IntimThinkstockHogyan néz ki a Hamupipőke-sztori a Tinder világában? - Megmutatjuk!http://www.life.hu/intim/20160502-hogyan-nez-ki-a-hamupipoke-sztori-a-tinder-vilagaban.htmlAz internetnek hála egy igazán elgondolkodtató videó látott napvilágot. A modern Hamupipőke-sztori humoros, ugyanakkor cinikus formában ültette át a régi, naiv mesénket a valóságba. Intim--Egy pár az egyik barcelonai metrómegállóban esett egymásnakhttp://www.life.hu/intim/20160429-egy-par-az-egyik-barcelonai-metromegalloban-szexelt.htmlEgy párocska nem bírt magával, így az egyik barcelonai metrómegállóban került sor a légyottra. Arra viszont nem is gondoltak, hogy a XXI. században ez nem a legjobb ötlet. Egy arra járó ugyanis felvette az akciót, a videó pedig az interneten kötött ki. Intim--5 dolog, amit mindenkinek tudnia kell anális szex előtthttp://www.life.hu/intim/20160418-5-dolog-amit-mindenkinek-tudnia-kell-analis-szex-elott.htmlA Buzzfeed jóvoltából kiderült, hogy mi az az 5 dolog, amit sajnos csak aktus közben tudtak meg azok, akik beengedték párjukat a "hátsó bejáraton". IntimThinkstockKit érdekel a zongoradarab, amikor egy kebelcsoda az arcunkba mászik?http://www.life.hu/intim/20160416-ilyen-amikor-egy-no-mellei-zongoraznak.htmlEgy lelkes-kebles nő gondolt egyet, és kidomborította sokrétű tehetségét, mint zongorista és mint brutálisan nagy mellű leányzó. Mégha előbbi nem is sikerült neki, az utóbbi meghozta gyümölcsét, ezzel bebizonyítva, hogy a lánynak bizony agya is van, és ha így folytatja, rengeteget kaszál a Youtube-videójával. IntimOrigoCsupán egy gyöngysor takarja Bella Hadid testéthttp://www.life.hu/intim/20160411-gigi-hadid-huga-bella-hadid-ugy-nez-ki-mint-jennifer-lawrence.html"Bocsánat, Mama!" - írta a fiatalabb Hadid kisasszony az Instagramra feltöltött félmeztelen képe mellé. Majd hozzátette, hogy a pőre fotó egy titkos projekt része. Intim--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.