Kim Basinger lerántotta a fátylat a válásának mocskos részleteiről

Forrás: The EDIT/ net-a-porter.com -
házasság válás Kim Basinger
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az Oscar-díjas Kim Basinger exférjéről, Alec Baldwinról és házasságukról beszélt egy nemrég adott interjúban.

Kim Basinger és Alec Baldwin közös filmjük, a Fogd a nőt és fuss! forgatásán ismerkedtek meg még 1990-ben, majd három év múlva kimondták a boldogító igent, két évvel késpbb pedig megszületett közös gyermekük. Ám 2001-ben annyira megromlott a viszonyuk, hogy szakítottak,

2002 februárjában pedig elváltak.

Forrás: The EDIT/ net-a-porter.com

„A Fogd a nőt és fuss! forgatása előtt sokáig vacilláltam, hogy ne az Egy ágyban az ellenséggel-t válasszam-e inkább helyette, mert annak is felajánlották a női főszerepét. Hát nem vicces? A filmet visszautasítottam, az életben azonban később valóban egy ágyban aludtam az ellenséggel” – mondta Basinger a The Editnek adott interjújában.

Kim Basinger és lánya, Ireland Baldwin Forrás: Northfoto, AFP

A felek helyzetét ráadásul nemcsak a válás, hanem egy négy éven át húzódó gyermek-elhelyezési per követte. A bíróság végül Basinger javára döntött, de 2007-ben egy hangüzenet, miatt kitört a botrány, mivel Baldwin „neveletlen, felelőtlen kis malacnak” nevezte saját lányát. ezt követően született egy olyan határozat, miszerint

a színésznek el kell végeznie egy dühkezelő tanfolyamot.

Basinger szerint mára már normalizálódott a helyzet. „Most már rendben vagyunk. Az élet megy tovább” – nyilatkozta a színésznő, aki azt is elmondta, hogy lányuk, Ireland nehezen viselte a válást.

„A válás mindig nehéz a gyereknek, függetlenül attól, a felek hogy kezelik. A mi válásunk ráadásul túlságosan nyilvánosan és mocskosan zajlott. Szóval Irelandet meglehetősen rendhagyó módon neveltem fel. Csak azt akartam, hogy szabad legyen. Ha azt akarta, hogy átjöjjenek a barátai, és hadd firkálják össze tollal a falat, megengedtem neki. Azt akartam, hogy a gyerekkora tele legyen szeretettel, vidámsággal, kisállatokkal és barátokkal” – ecsetelte Basinger.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.