A Redditen semmi sem marad titokban: a Life.hu összegyűjtötte a közösségi oldalon közzétett rémes randisztorik 6 legkínosabbikát. 

Az éjszaka közepén akkorát pukiztam, hogy én, a barátom és az apukája is felébredt. Mivel azért nem tudnak hibáztatni, amit alvás közben csinálsz, úgy tettem, mintha aludnék. Amikor reggel kijöttünk a szobából, az apukája hangosan megjegyezte, hogy sikerült felverni őt az éjszaka. A barátom azt válaszolta, biztos a sör miatt volt, és rám kacsintott. Három és fél évig voltunk együtt, majd összeházasodtunk."

Forrás: giphy.com

Megittam két üveg bort, hánytam, és elájultam. Feleségül vettem.

Forrás: giphy.com

Nem hozott magával pénzt az első randira, ezért mindent nekem kellett fizetnem. Nincs bajom azzal, hogy fizetnem kell, csak nem akkor, amikor ő hívott el engem a randira.

Forrás: giphy.com

Minden egyes kérdésnál, amelyet feltett nekem, beszúrt egy történetet, amely általában a kolis haverjaival kapcsolatos volt.A nyolcadik ilyen történetnél már fájt úgy tennem, mintha érdekelne, amit mondani akar."

Forrás: bircahang.reblog.hu

Egyszer voltam randizni egy sráccal, aki megállás nélkül az exéről beszélt. Közben kiderült, hogy még nem is élnek külön, így hát még egyáltalán nem volt befejezett az ügy. Még a nullánál is kevésbé érdekelt engem, hogy én legyek ebben a kapcsolatban a harmadik személy."

Forrás: giphy.com

"18 éves voltam, amikor rám kattant egy fiú, és néhány randi után elhívott a szülinapi bulijára. Eljött értem, és amikor odaértünk hozzájuk, kiderült, hogy ez nem is egy parti lesz, hanem egy részletesen megtervezett randi, amiben ráadásul a szülei és a barátai segítettek neki, akik persze végig ott voltak.Kiderült, hogy a srác azért csinálta mindezt, hogy ünnepélyesen megkérjen, hogy legyek a barátnője.