Szakember segítségét kérte a Hajdú házaspár

Forrás: Facebook/Sarka Kata -
szakember Sarka Kata házasság válság Hajdú Péter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Múlt hét óta sejtjük, hogy nincs rendben Hajdú Péter és Sarka Kata kapcsolata. A házaspár csütörtökön kiadott nyilatkozata óta pedig biztosan tudhatjuk, hogy vihar van a paradicsomban, de ők nem adják fel: szakembert kerestek, aki segít nekik rendezni a helyzetet.

A közeli ismerősök minden bizonnyal érzékelték, hogy probléma van a házaspár háza táján, de biztosat csak csütörtök óta tudunk. Hajdú Péter és Sarka Kata is kiadott egy nyilatkozatot, amelyben elismerik, válságban van a házasságuk. Ők azonban szeretnék még megmenteni kapcsolatukat.

Forrás: Facebook/Sarka Kata

Sarka Kata már el is költözött a családi fészekből, és Balatonföldváron sem töltött sok időt a családi nyaraláson, pusztán meglátogatta gyermekeit. Ennek ellenére Kata és Peti azon vannak, hogy megoldják a gondjaikat, ezért kerestek fel egy szakértőt – írja a Best magazin. Egy közeli barát elárulta, a pár mediátorhoz fordult, akitől azt remélik, segíti majd őket kapcsolatuk helyreállításában. Nyíltan el kell mondaniuk egymásnak a problémáikat, ehhez pedig olyan emberre van szükség, aki elfogultság nélkül hallgatja meg őket!

Lindsay Lohan édesapja nagyon aggódik a lányáérthttp://www.life.hu/intim/20160728-lindsay-lohan-es-igor-tarabaszov-kapcsolata-valsagban-lindsay-edesapja-aggodik-lanyaert.htmlAz már biztos, hogy Lindsay Lohan és milliárdos vőlegénye között nincs minden rendben. Legutóbb a rendőrök rúgták rájuk az ajtót a szomszédok bejelentése nyomán, mivel állítólag Lindsay egész éjjel sikoltozott. Az édesapja is aggódik lányáért. Intim--Amikor a szexszel próbálsz megoldani valami olyasmit, ami már nincs ishttp://www.life.hu/intim/20160728-pilat-gabor-mikor-a-szexszel-probalsz-megoldani-valami-olyasmit-ami-mar-nincs-is.htmlMitől szenvednek ma a párkapcsolatban élők? És a szinglik? Mik a hibák, és miért nem vesszük észre őket? Hogyan lehetünk boldogok? Pilát Gábor elmondja a véleményét a témában. Intim--Egy szeretői viszony kialakulásához két ember kell - Vagy inkább három?http://www.life.hu/intim/20160727-mgcsalas-es-hutlenseg-avagy-ezert-fekszik-le-a-masik-no-a-ferjeddel.htmlHa voltál valaha elszenvedője megcsalásnak, akkor biztosan te is elképzelted már ezerszer, ki lehet az a bizonyos harmadik. Egy utolsó, sunyi és aljas némber, egy kalandvágyó céda és egy erkölcsi nulla, aki lelkiismeret-furdalás nélkül bújik ágyba azokkal a férfiakkal, akik kapcsolatban élnek. Intim--Íme, Hevesi Kriszta szakpszichológus őszinte véleménye a fesztiválszexrőlhttp://www.life.hu/intim/20160728-hevesi-kriszta-velemenye-ezt-gondolja-a-szakpszichologus-a-fesztivalszexrol.htmlA Life.hu nagyszájú riportere, Németh Máté ezúttal a népszerű magyar szakpszichológust faggatta a fesztiválok, és a laza párkapcsolatok világáról. Intim--Börcsök Enikő és kedvese a kórházban találtak egymásra http://www.life.hu/intim/20160728-borcsok-eniko-es-toth-jozsef-a-szineszno-a-korhazban-szeretett-bele-a-kedvesebe.htmlBár nem tettek házassági fogadalmat, az elmúlt tizenhárom év bebizonyította, hogy a színésznő és párja minden akadályt sikeresen leküzdenek. IntimFotó: Bielik István - OrigoKiss Ramóna elárulta, hogy miért szakított barátnője exbarátjával http://www.life.hu/intim/20160728-kiss-ramona-es-ada-egykori-parja-szakitottak-a-szineszno-elarulta-hogy-miert.htmlA színésznőnek a barátsága sokkal fontosabb volt, mint egy nyári flört. A pár rövid idő után búcsút intett egymásnak. Intim--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.