7 tipp, ha házi szexfotózásba fognátok a partnereddel (18+)

Forrás: Dreamstime -
fotózás szex erotika
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Manapság, amikor mindenkinek a zsebében ott lapul egy kiváló minőségű kamera a telefonon, sosem látott népszerűségnek örvend a házi szexfotózás. Ha esetleg ti is tervezitek megörökíteni a közös akcióitokat a partnereddel, az alábbiakra nem árt azért figyelni.

1. Készüljetek fel, hogy macerás lesz

Amire előtte az ember sosem gondol: oké, szexelünk és fotózunk, na de hogyan megy majd a kettő együtt? Hogyan és melyik kezembe fogjam a kamerát, hogyan figyeljek közben a másikra is, mennyiben igényel ez más pózokat? Nem árt ezeket előre átgondolni, ha pedig nem akarjátok a kezetekben tartani a fényképezőt, akkor egyrészt időzíteni kell, másrészt jó helyet találni neki, harmadrészt nektek is jó pozíciót felvenni. De ez a külső nézőpont inkább a videózáshoz való, és igazából az is elég élettelen lesz tőle.

Forrás: Dreamstime

2. Ne várjátok, hogy minden látsszon

Ez nem egy profi pornófotózás, és nem is olyan lesz a végeredmény. Apropó, láttatok már profi pornófotózást, a fotóssal együtt? Teljesen nyakatekert, és meglehetősen vicces pozitúrákból próbálja meg elkapni azokat a szögeket és részleteket, amiket aztán mindenki olyan jól ismer a pornós vizuális sablonok között, és amik amúgy többségükben egyáltalán nem természetesek. És ebben partnerek a modellek is, akiknek nem az a fontos, hogy élvezzék, hanem hogy a legjobb képek készüljenek. Nektek meg ugye nem az a legfontosabb?

3. Nem is kell mindennek látszódnia

A házi szexképekben pont az az izgalmas, hogy háziak, és nem profik - már ha ezt nem az olcsóságra, hanem a bensőségességre, természetességre értjük. Az pedig köztudomású, hogy gyakran a sejtelmesebb, csak izgalmas részleteket megmutató képek sokkal izgatóbbak, mint amikor mindent az arcába kap az ember nagytotálban. Igen, akár úgy is mondhatjuk, hogy

az erotika izgalmasabb, mint a pornográfia, és érdemesebb nektek is inkább házi erotikát, mint házi pornót fotózni.

Forrás: Thinkstock

4. Fény fény, fény!

Ahogy mindenféle fotózásnál, úgy ez esetben is kulcsfontosságú a megvilágítás - csak míg az egyéb fotózási helyzetekben a legtöbbször amúgy is rendelkezésre áll valami erősebb fényforrás, az otthoni hancúrozás legtöbbször ugye olyan körülmények között szokott történni, ami nem igazán fényben gazdag. De már egy jó helyre tett kislámpa is sokat tud dobni a dolgon, a vakuval viszont érdemes óvatosan bánni, mert sokszor vagy kiégeti a képet, vagy kiábrándítóan közönségessé teszi a hatást. Érdemes kicsit kísérletezgetni, milyen megvilágítás áll nektek legjobban a fotókon szex közben.

5. Az ismétlés a jó fotó anyja

Nem akarunk elkedvetleníteni benneteket, de szólunk: elsőre valószínűleg nem fog annyira jól menni, hacsak nem vagytok már amúgy is gyakorlott fotósok. Persze egy-két izgalmas kép így is születhet, és aztán minden alkalommal egyre több, ahogy kiismeritek ennek a műfajnak a rejtelmeit, meg közben magatokat is. És hogy mi tetszik nektek a végeredmények közül, milyen módon érdemes legközelebb megpróbálni.

Forrás: Dreamstime

6. Óvatosan az eredménnyel!

Talán mondanunk sem kell, de azért figyeljetek rá nagyon, hogy a kész fotókat a lehető legdiszkrétebben, legóvatosabban kezeljétek és tároljátok. Ha telefonnal fényképeztek, akkor arról is töröljétek mihamrabb, hiszen ki tudja, a legközelebbi családi összejövetelen nem akar-e majd a legkisebb unokaöcsi pont a te mobiloddal játszani... A netre pedig lehetőleg ne töltsetek fel semmit, ne is küldjetek ilyen módon képeket - vagy vállaljátok a kockázatot: az akkor már bármikor előkerülhet, ha valaki/valami nagyon szeretné, és rendelkezik is az ehhez szükséges tudással/erőforrással.

7. Ne feledkezzetek el a lényegről!

Mert a lényeg az, hogy élvezzétek, nem igaz? Szóval bármennyire is szeretnétek jó fotókat a szexetekről, ne menjen a jó szex rovására.

Forrás: Dreamstime

Nincs az a fotó a világon, ami többet érne, mint egy igazán emlékezetes együttlét.

Csókok és ölelések a villában: így szeretgetik egymást a lányok http://www.life.hu/intim/20160930-valo-vilag-egymas-nyakaba-borultak-a-villa-lanyai-video-vivien-puszilt-a-legjobban.htmlEgymásra gerjednek a villa csajai? Tehetnénk fel jogosan a kérdést, hiszen az utóbbi időben egyre többször ölelkeznek össze a lányok. Intim--Hobbija a nőfalás: Többezer nővel feküdt le a színészlegenda, Warren Beattyhttp://www.life.hu/intim/20160930-warren-beatty-allitolag-tobbezer-fovel-szexelt.htmlWarren Beatty kétségkívül nem unatkozott, hiszen aki többezer nőt vitt ágyba, annak túl sok ideje nem maradt a pihenésre... Intim--Döbbenet! Műpénisszel erőszakoskodott egy nő (18+)http://www.life.hu/intim/20160930-tamadas-egy-no-ferfinek-adta-ki-magat-majd-mupenisszel-tamadta-le-a-noket.htmlA londoni ügyészek döbbenten hallgatták végig annak a nőnek a történetét, aki férfinek adta ki magát, majd műpénisszel zaklatott más nőket. IntimOrigoNe teremtsd őt újra! Így éld meg egy kapcsolat gyászáthttp://www.life.hu/intim/20160929-pilat-gabor-tabuk-nelkul-a-parkapcsolatrol-igy-eld-meg-egy-kapcsolat-gyaszat.htmlMitől szenvednek ma a párkapcsolatban élők? És a szinglik? Mik a hibák, és miért nem vesszük észre őket? Hogyan lehetünk boldogok? Pilát Gábor elmondja a véleményét a témában. Intim--Nem bírtak a vággyal: a buszon esett egymásnak a pár (18+)http://www.life.hu/intim/20160929-a-buszon-esett-egymasnak-a-par-mindenki-szeme-lattara.htmlA buszon kapta el a fiatal párt a heves szenvedély – mindenki szeme láttára estek egymásnak. IntimOrigoLebukott az X-Faktor énekesnője - Ő is pornós volt! (18+)http://www.life.hu/intim/20160929-rtl-klub-lebukott-az-x-faktor-enekesnoje-pornos-volt-fabian-franciska-18.htmlA Kretének és Franciaska nevű duó tagjaként állt színpadra Fábián Franciska az X-Faktor válogatójában. A zsűrinek a produkciótól leesett az álla, de biztosak vagyunk benne, hogy ettől a hírtől is sokkot kaptak. IntimOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.