Tabuk nélkül a párkapcsolatról
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Talán furcsán hangzik, de egy párkapcsolat nem egy magától értetődő állapot. Ellenkezőleg, egy totálisan teremtett dolog.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagy kerek erdő. A sas üldögélt a fán és csak henyélt, nem csinált semmit. Arra jött a nyúl, meglátta a sast, és azt kérdezte tőle: "Lehetne, hogy én is csak üldögélek és nem csinálok semmit?"

"Persze, miért ne?" - mondta a sas. A nyúl erre leült a földre a sas alá, és ő is henyélni kezdett. Hirtelen megjelent a róka, ráugrott a nyúlra és megette.

Az élvezet a vágy pillanatában fogan Forrás: Thinkstock

A történet tanulsága:

Az életben nagyon-nagyon magasan kell lenned ahhoz, hogy megtehesd, hogy csak üldögélsz és nem csinálsz semmit. Egy párkapcsolatban viszont sosem tudsz olyan magasan lenni, hogy megengedd magadnak, miszerint csak ülsz és nem teszel érte semmit.

Ezt azt jelenti, hogy napról napra teremteni kell. Jogodban van felhagyni a teremtésével, de azt tudnod kell, hogy az abban a pillanatban megszűnik létezni. Igény szerint akár még évekig is hazajárhattok egy helyrajzi szám alá, de az már csak az a jelenség lesz, mint amikor a csirkének elvágják a nyakát, és még fut pár métert. Már nem az élet mozgatja.

Szenvedély

Az élvezet a vágy pillanatában fogan.
Csak akkor élhetsz meg mindent,
és csak akkor kaphatsz meg mindent,
ha alázatos vagy. Alázatos az érzéssel,
alázatos a szenvedéllyel, és alázatos
a partnereddel.
Amikor nem tűrsz, csupán megadod magad.

Ehhez ugyan kockáztatni kell, de vesztenivalód nincs.
Amit viszont nyerhetsz vele, az határtalan.
Ekkor nemcsak a testetek szeretkezik,
hanem a lelketek is összefonódik, és eggyé válik.

Tabuk nélkül a párkapcsolatról Forrás: Pilát Gábor

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.