Ugyan azt még nem tudni, hogy ki lett az idei Miss BumBum nyertese, azt viszont igen, hogy mi az a téma, amiben egyetértenek a lányok.

2017-ben is megrendezték a Miss BumBum versenyt Brazíliában, melynek keretein belül az ország legszebb, leggömbölyűbb, legtökéletesebb fenekét keresik. Idén is szebbnél szebb hátsójú lányok indultak a dobogó legfelső fokáért, így a választás bizonyára nem lesz egyszerű. 

Azt még ugyanis nem tudjuk, hogy ki lett a verseny győztese, ám a szépségek nem csak egymás ellen léptek fel, hanem együtt is, valami nemes cél érdekében. Mindannyian kikötözték magukat egy fához, egy cetlivel a kezükben és/vagy a szájukon. 

A cél pedig az, hogy ezzel védjék meg az igencsak veszélyeztetett esőerdők élővilágát. A fényképek pillanatok alatt bejárták az internetet, és reméljük, hogy a nyálcsorgatáson túl, más eredményt is elérnek majd a kezdeményezéssel - írta meg a TMZ

Íme az idei Miss BumBum fenekei közelről: Fotó!
Fekete fürdőruhában vonultak végig az utcán a brazil fenékszépségverseny résztvevői. A 27 versenyző még a forgalmat is megállította, hogy mindenkinek legyen elég ideje megcsodálni a hátsójukat! Majd mindannyian hátat fordítottak, és pucsítottak egy szépet egy kép erejéig.