Néha talán jobban lennénk, ha kevesebbet éreznénk a fájdalomból. Legalábbis azt gondoljuk. A világ pedig tálcán kínálja a fájdalomcsillapító megoldásokat a gyógyszerek, az alkohol, a szeretők, a munkamánia vagy a sport kényszeres hajszolása formájában.

Az aggodalom, a félelem, a megbántottság, a csalódottság és a szomorúság mind egy elképzelt érzelmi skála alsó tartományába tartozó érzelmi szintek. Ezekben az állapotokban magát is nehezen viseli el az ember, azonban van egy érzés, ami még ezeknél is lehangolóbb.

Az üresség.

Az aggodalom, a félelem, a megbántottság, a csalódottság és a szomorúság mind egy elképzelt érzelmi skála alsó tartományába tartozó érzelmi szintekForrás: Shutterstock

Gyakran mindent megadnánk azért, hogy bármit is érezhessünk, máskor pedig ellenkezőleg: elbarikádozzuk magunkat attól, hogy a maga valójában és teljességében éljük meg az élet történéseit. Ebben a világban senki nem választhat fájdalom nélküli életet, azonban hogy a háborúban oly gyakran használt „óhatatlan veszteségeken” túl mennyit áldozol a fájdalom oltárán, az a te döntésed. Mert az életben történnek tragédiák, de a történések nagy részét mi töltjük meg fájdalommal.

Talán ellenkező előjellel, de a zenében sem működik másként. A kincset érő Stradivarius is csak hallgat a tokjában, a muzsikához fel kell nyitni. Kézbe kell venni, sok gyakorlás és az elkerülhetetlen kudarc után érzéssel és őszintén megszólaltatni.