Sokszor harcban állunk az ideákkal, az emberekkel, a világgal, de még gyakrabban kerülünk összetűzésbe saját magunkkal, ma lerombolva és feladva mindazt, amit tegnap hittel és szívvel megépítettünk. Nem csoda hát, hogy megrekedtünk.

Amíg az önámítással és a saját magunk felé való őszintétlenséggel csaljuk magunkat, addig szánalmasan szorult helyzetben vagyunk. A hazugság sosem válik igazsággá, legfeljebb hihetővé, akár magunknak mondjuk, akár másnak.

A mesebeli, nagyotmondásáról híres Münchausen báró a saját hajánál fogva húzta ki magát és lovát a mocsárból, amit te a valóságban is megtehetsz. Ehhez viszont meg kell tagadnod a saját egódat, mielőtt megtalálhatnád a valódi énedet.

Amíg az önámítással és a saját magunk felé való őszintétlenséggel csaljuk magunkat, addig szánalmasan szorult helyzetben vagyunkForrás: Shutterstock

Az öntagadás nem lebecsülendő feladat, semmivel nem kisebb, mint az önmegvalósítás, kiváltképp akkor, amikor a hamis én – talán fájdalmasabb értelemben – valódibbnak tűnik. Az akkor is csupán az elme játéka veled. Amikor fáj a fejed, akkor is tisztában vagy azzal, hogy nem te vagy a fájdalom, így hát ebben az esetben is tartsd szem előtt, hogy te nem az elmédben élsz, és nem is vagy azonos vele. 

Minthogy a börtönödet is te építetted meg a saját tervezésű alaprajz szerint, a kiutat is te tudod megtalálni. 

A szabadság iránti komoly szándékod és az őszinteséged többet segít a magad megtalálásában, mint száz elmélet, mert az akaratod ténye vonzza a leginkább annak a tárgyát. De ahhoz nem vágynod, hanem tényleg akarnod kell.