Ismerős a jelenet, amikor a hímgorilla áll a hegytetőn és két öklével veri a mellét? Veszély esetén teszi ezt. Az állat két lábra állva, mellét döngetve próbálja elijeszteni a betolakodót.

Mindazon túl, hogy az embereknél is megfigyelhető ez a jelenség, időnként itt „kilóg a lóláb”. Gyakran az ilyen jellegű megnyilvánulás a dicsekvésről, az egó sajátságos építéséről és táplálásáról árulkodik. Mint a hegymászó, aki ugyan az edzettségéről és kitartásáról tanúbizonyságot téve felmászik a Kilimandzsáró csúcsára. Döngeti a mellét, mert kell a dicsőség, de ha bajba jut, akkor mentőhelikopterrel kell érte menni.

A melldöngető kivagyiság mindazon túl, hogy felsőbbrendűséget próbál érzékeltetni, a félelem jelzéseForrás: Shutterstock

A gorilla tehát akkor veri a mellét, ha fél. Az embernél is hasonló ez a működés: a melldöngető kivagyiság mindazon túl, hogy felsőbbrendűséget próbál érzékeltetni, a félelem jelzése. Félelem attól, hogy elveszti a tekintélyét, hogy nem fogják annyira értékelni, és félelem attól, hogy kevésbé tudja majd kontrollálni a környezetét.

De ettől még a tény nem változik. Ha egy majomra szmokingot adnak, attól még majom marad.