erőszakos cselekedet börtön sms Randevú zaklatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Börtönbe került egy amerikai nő, amikor az első randevújuk után 159 ezer SMS-sel zaklatta randipartnerét. A férfi feljelentést tett, kiderült, hogy a nő nem beszámítható. 

Nem kevesebb, mint 159 ezer SMS-t küldött randipartnerének az amerikai Jacqueline Ades. Úgy érezte egymáshoz tartoznak, ám a férfi nem osztotta a véleményét. Az üldözött férfi feljelentést tett, Jacqueline pedig rács mögé került.

SMS-ben zaklatta reménybeli kedvesét a nő Forrás: Shutterstock

Hogy miért sittelnek le valakit pusztán SMS-ezés miatt? A rövid szöveges üzenetek számos komoly fenyegetést tartalmaztak, amelyek meglehetősen durva jövőt és halált ígértek a pórul járt férfinak. Így Jacqueline már lassan egy éve rács mögött ül, ahol még mindig nem érti, miért is követett el bűnt.

Azt állítja ugyanis, hogy a férfi sokáig válaszolt neki – írja a Ladbible. Az elmeorvosi szakértő megállapította, hogy nem beszámítható, ügyvédje mégis a szabadlábra helyezését kéri. Hamarosan egy újabb meghallgatásnak néz elébe.

Lebukott édesanyja előtt a pornót néző tinédzser (18+)http://www.life.hu/intim/20190425-lebukott-edesanyja-elott-a-pornot-nezo-tinedzser.htmlAz édesanyja előtt bukott le egy fiatal srác, aki szabadidejében pornót nézett. IntimOrigoFilemafóbia: vannak, akik rettegnek a nyelves csóktólhttp://www.life.hu/intim/20190425-filemafobia-vannak-akik-rettegnek-a-nyelves-csoktol.htmlSzámos szexuális fóbiát ismerünk, ám talán a filemafóbiáról kevesen tudnak. Azok, akik ebben szenvednek, rettegnek a nyelves csóktól. IntimOrigoEgy nő 16 év házasság után találta meg férjét a Tinderenhttp://www.life.hu/intim/20190425-egy-no-16-ev-hazassag-utan-talalta-meg-ferjet-a-tinderen.htmlHúsz éve ismerte a férjét, 16 éve voltak házasok, amikor rájött, hogy a férfi tinderezik. Reakciója sokakat megdöbbentett. Intim--Dolgok, amik soha nem kerülhetnek a vaginád közelébe: petrezselyem, fürdőbombahttp://www.life.hu/intim/20190427-dolgok-amik-soha-nem-kerulhetnek-a-vaginad-kozelebe-petrezselyem-furdobomba.htmlMivel egyre több bizarr trend alakul ki a hüvely körül, ezért az orvosok úgy érezték, figyelmeztetniük kell a nőket arra, hogy miket ne tegyenek a vaginájukba, bárki is javasolja azt. Intim--Íme Marilyn Monroe ritkán látott meztelen fotói - Mindent megmutatott (18+)http://www.life.hu/intim/20190426-ime-marilyn-monroe-ritkan-latott-meztelen-fotoi-mindent-megmutatott-18.htmlSokan úgy gondolják, hogy Marilyn Monroe a Playboyban dobta le először a ruhát, ám ez nem igaz. Az akkor még feltörekvő színésznő 10 dolláros órabérért állt modellt meztelen képekhez, amelyekből a pin up plakátok készültek. IntimOrigoPilát Gábor gondolatai a dicsőségrőlhttp://www.life.hu/intim/20190423-pilat-gabor-tabuk-nelkul-a-parkapcsolatrol-a-dicsosegrol.htmlAzt mondják, hogy a dicsőség az egyik legcsábítóbb és legcsalfább ribanc az életben, mert miután megszerezted, hamar átveszi az irányítást, és a szó szoros és átvitt értelmében is az ember „fejébe száll”. IntimOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.