Csillárokkal kötött intim kapcsolata miatt figyelt fel a világ Amanda Libertyre. A brit nő két tucat, csillogó lakberendezési tárggyal osztozott otthonán, mire megtalálta az igazit. A több mint kilencvenéves csillárt Németországból rendelte, ám négy év után véget vetett a románcnak.
Amanda objektofil, ami azt jelenti, hogy romantikus, vagy szexuális vonzalmat érez élettelen tárgyak iránt. A brit nő korábban bevallotta, hogy első szerelme egy dobkészlet volt, majd ezt követte a Szabadság-szobor, az utóbbi években viszont a csillárok kötötték le minden figyelmét. Híve a monogám kapcsolatnak, így sokáig meg sem fordult a fejében, hogy elhagyja kilencvenéves párját.
Nemrég azonban valami megváltozhatott, ugyanis Amanda Liberty megcsalta Lumiére névre keresztelt német csillárját, méghozzá az Alex nevet viselő verklivel.
Szexnek indult, egy bohém félrelépésnek, de valami egészen más lett belőle. Egyik randit követte a másik, és rájöttem, Lumiére már nem érdekel többé. Alex számomra a minden, a tökéletes férfi
– idézte Amandát a nuus.hu.