Németh Kristóf Barátok közt számmisztika ezotéria RTL Klub születésnap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sok nő szemében felcsillant a remény, amikor elterjedt a híre, hogy Németh Kristóf válik. Ha nem is látványosan, de a színész után bomlanak a lányok - szinte süt belőle a férfiasság. Pedig, ha tudnák, hogy milyen érzékeny lélek lakozik ebben az emberben, lehet, hogy némelyik hölgy visszariadna.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Fotó: Tuba Zoltán [origo]


Kristóf nem csupán érzékeny, hanem gyermeki énjét állandóan kényezteti is. Nem zsarnokként követeli meg, hanem "láttatja" az igényeit. Mindezt nem tudatos folyamatként, de a legmesteribb módon teszi.

Németh Kristóf 1975. november 5-én született Budapesten. A mesterszám (11-es) kétszer is szerepel az életében. Egyik a november hónap számaként, a másik pedig az életút összetett száma, amiből a végén a zölddel jelölt kettes (mint egyszerű szám) kerül ki.

A 11-es szám feladata: a mesterképzés

Kristóf elérkezett földi pályafutásában egy olyan fontos állomásra, ahonnan mindenképpen tovább kell lépnie. Eddigi életei során megengedett volt számára, hogy kedve szerint időzzön, ha akarja, erősítse magát, de dönthetett úgy is, hogy mindent a helyén hagy. Megtehette, hogy nem vállalt kockázatot, és inkább a biztosat választotta. Most viszont elérkezett a "cigarettaszünet" vége. A puha fészket fel kell cserélnie a valóság kemény talajával, és a fejlődés útján menni előre. Ehhez megfelelő tapasztalatokra tesz szert, amiket sajnos nem a legjobban él meg. A mai nappal átlép a kilences személyes évbe, és innentől a sors diktál neki. Ő pedig akár akarja, akár nem, el fog veszíteni régi, berögzült szemléleteket, hogy helyükre új, a megfelelő értékrendbe sorolt dolgokat tehessen.


Látszólag több vágányon is indulhat, pedig valójában csak egy irányba mehet, mivel minden más utat elzár egy sorompó, egy fal, amit nem léphet át. A visszafordulás lehetősége fennáll, de az értékes időt pocsékolja vele. Sőt, kénytelen is lesz visszafordulni, hiszen nem lesz előtte út, amin járhat. Ezt a felesleges erő- és időveszteséget megspórolhatná, ha előrelátóan gondolkodna, és felfigyelne a jelentéktelennek tűnő apró, mégis fontos jelzésekre. Ezek között van az önmarcangolásra, felesleges önvádra való hajlam is.

A következő személyes évében (2012. november 5. és 2013. november 5. között ) sok olyan új lehetőséget kap a sorstól, amit maximálisan kihasználhat, saját hasznára fordíthat. Igaz, ezek közül csak párat választhat. Párkapcsolatban viszont az utána következő év hoz jelentős fordulatot.
A 2015-ös év lehetőséget ad neki, hogy elnyerjen egy új, direktori állást, amiben az első három éve küzdelmes lesz, utána viszont már olajozottan fut az általa vezetett intézmény szekere.

Már több ősz hajszála is lesz, mikor kislánya kacagására lágyul el a szíve. Életének azon időszaka kárpótolni fogja minden fájdalmáért.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.