Megvan a tettes? - Fordulat Bándy Kata meggyilkolása ügyében

pszichológus Pécs holttest bűnügy rendőrség lány eltűnés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
"Megvan a tettes" - ez a mondat olvasható Bándy Kata, a meggyilkolt pécsi rendőrségi pszichológus egyik hozzátartozójának, Bándy Editnek az oldalán. Információk szerint a hölgy Kata édesanyja. A bejegyzés kb. 22.45 után került ki az oldalra, azóta rengetegen osztották meg. A lány egyik emlékoldalán is terjedni kezdett a hír, ahol az is elhangzott, hogy a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozás érdekeire hivatkozva nem ad tájékoztatást az ügyről. Az MTI magát megnevezni nem kívánó rendőrségi forrásból úgy tudja, több embert is elfogott a rendőrség. Cikkünket folyamatosan frissítjük.

Az eltűntként keresett rendőrségi pszichológus, Bándy Kata holttestét találták meg szerdán Pécsen, az áldozatot azonosította a rendőrség. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség internetes honlapján azt közölte, hogy az első adatok szerint a nőt megölték, a körülményeket vizsgálják. A nyomozást külön nyomozócsoport végzi. A holttestre egy férfi bukkant rá Ledina városrészben, a Délibáb utcában, egy bokros területen.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Kattints a képre a galériáért!

Az MTI tudósítója azt tapasztalta, hogy a rendőrség több utcát lezárt, oda nem engedik be a sajtó képviselőit. A rendőrség kedden, lakossági felhívásában tette közzé Bándy Kata eltűnését. Ebben foglalkozás és munkahely nem szerepelt. Azt írták, hogy a 25 éves nő vasárnap hajnali két órakor egyedül, gyalog indult el egy sörözőtől, otthonába azonban nem érkezett meg.

Szólj bele: Egyedül hazafelé a buli után. Ti el mertek indulni?



A rendőrségen dolgozó pszichológus eltűnéséről több pécsi internetes portál is beszámolt. Az édesapa, Bándy Pál azt mondta: a lánya és barátai szórakozóhelyen ünnepelték egy barátnőjük születésnapját. Az apa szombat este beszélt a lányával telefonon. A portálok abból, hogy Bándy Katát a Király utcában még rögzítették a térfigyelő kamerák, arra következtettek: a nőt mindössze néhány száz méter választotta el attól, hogy a lakásához érjen.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Itt lakott Bándy Kata. Kattints a képre a galériáért!

A rendőrség egymillió forint nyomravezetői díjat ajánlott fel szerdán Hatala József országos rendőrfőkapitány annak, aki segít kézre keríteni a lány gyilkosát. A díj annak fizethető ki, aki olyan adattal rendelkezik, amelynek segítségével az elkövető azonosítható, valamint megalapozottá válik bűnösségének gyanúja. Hozzátették: a nyomravezetőnek vállalnia kell, hogy tanúként részt vesz az eljárásban, a védelméhez szükséges intézkedéseket a hatóság megteszi.

Az origo.hu információi szerint megfojthatták a fiatal lányt. Szakértők bevonásával vizsgálják, történt-e nemi erőszak. A közelben lakók azt nyilatkozták, látták, hogy a lány félig meztelen volt, amikor rátaláltak a bokros részen.

Az origo.hu-n olvasható, hogy a helyszínelés közben DNS-minták kinyerésére alkalmas anyagmaradványokat találtak a rendőrök. A nyomozók állítólag egyetlen tettest keresnek. Az információk szerint a 26 éves nő vélhetően vasárnap reggelre már halott volt, a gyilkosság hajnali négy és öt óra között történt. Elképzelhető, hogy az elkövető nem sokkal később vitte a helyszínre a holttestet, ahol megtalálták, de ezt még nem erősítette meg a rendőrség.

A nyomozás alapján valószínűsíthető, hogy Bándy Kata munkájának nincs köze a halálához. Ahogy arról a Nol.hu beszámolt, az ügyben szaktanácsadókként részt vevő, tapasztalt nyomozók feltételezik azonban azt is, hogy a rendőrségi pszichológus gyilkosa már attól a szórakozóhelytől követte a lányt, ahol az a múlt szombat estét töltötte, de az is elképzelhető, hogy egy úgynevezett "vadász" áldozata lett, aki a tetthely közelében várt rá. Rosszkor volt tehát rossz helyen - utóbbi esetben ugyanis bárki lehetett volna az áldozat.

A mobilhivásokat vizsgálják - Frissítve, július 14. 10:00

A helyszínen talált anyagdarabok mellett a mobilhívásokat is vizsgálja a rendőrség. A gyilkos Kata mobilját eldobta ugyan, ám ha az övére nem gondolt, akkor könnyen lehet, hogy az lesz a veszte. Ahogy azt a Blikk írja, ha a telefon be volt kapcsolva, akkor annak mozgását utólag is lekövethetik a szolgáltatónál. A helyszíntől légvonalban néhány száz méterre három mobilátjátszó is található. A lap úgy tudja, a nyomozók már elemzik az adótoronyra feljelentkező hívásokat.

Ismerhették egymást? - Frissítve, július 14. 11:56

Érdekes dologra világított rá dr. Végh József kriminálpszichológus a Bors megkeresésére. Véleménye szerint könnyen lehet, hogy Kata és a gyilkos nem voltak idegenek egymás számára. "Az eddigi beszámolók szerint sem segélykiáltást, sem sikolyokat nem hallottak a környékbeliek a bűntény éjszakáján. Felmerül a kérdés: ennyire megfélemlítette őt a gyilkosa? Lehet egyszerűbb is a megoldás: talán ismerték egymást" - mondta a lapnak dr. Végh József, aki még azt is feltételezi, hogy a tettes nem messziről érkezett, hanem a környék egy-két kilométeres körzetében lakhat.

Forró nyomon a rendőrség? - Frissítve: július 14. 14:50

Az mno.hu arról számolt be helyi forrásra hivatkozva, hogy a civilek is nyomozásba kezdtek, és egy lakcímkártyát is találtak a környéken. A hvg.hu pedig azt közölte, hogy a Pécsi Stop magát megnevezni nem kívánó, de a rendőrséghez közelálló forrása szerint a rendőrség által felajánlott, viszonylag alacsony - egymillió forintos - nyomravezetői díj arra utal: a rendőrök forró nyomra leltek. Az összeg ennél általában magasabb, ha semmilyen ötletük nincs arra vonatkozóan, hogy merre keressék a tettest, és általában akkor ilyen alacsony, ha már nagyon közel járnak a megoldáshoz.

"Néhány napon belül elfogjuk az elkövetőt vagy az elkövetőket" - Frissítve: július 15. 15:30

A belügyminiszter közlése szerint a rendőrök nyomon vannak Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásának ügyével kapcsolatban - tudtuk meg az MTI-től. A Hír TV-nek vasárnap nyilatkozó Pintér Sándor azt mondta: meggyőződése szerint néhány napon belül elfogják a tettest.

"A nyomozás vezetői jelentették a számomra, hogy olyan információk birtokába jutottak, amelyek remélhetőleg elvezetnek a tetteshez. Meggyőződésem, hogy néhány napon belül elfogjuk az elkövetőt vagy az elkövetőket" - idézte a belügyminiszter által a Hír TV-nek mondottakat a Magyar Nemzet internetes oldala. Az mno.hu portálon közölt anyag szerint fokozott közúti ellenőrzéseket tartanak a rendőrök Pécsett a héten meggyilkolt rendőrségi pszichológus gyilkosa után kutatva, szombat este még a taxisokat is kipakoltatták. A rendőrségen hírzárlatot rendeltek el, így nem adnak semmilyen felvilágosítást a nyomozás állásáról.

A Hír TV beszámolója szerint a rendőrök több órán át hallgatták ki azt a férfit, akinek információi lehetnek a pszichológusnő gyilkosáról. A férfi szombaton Pécsett kereste meg a Hír TV stábját, elmondása szerint egy ismerősére ráillenek azok a személyiségjegyek, amelyeket a rendőrség megadott a tettesről. A Hír TV riportere értesítette a rendőrséget, ők a helyszínre érkeztek, és kihallgatásra vitték a férfit.

A bama.hu korábban úgy értesült, hogy a boncolás megállapításai, illetve a holttest megtalálásának helyszínén rögzített nyomok értékes információkat szolgáltattak a rendőröknek. A tettes kézre kerítését segíti az anyagmaradványokból nyert DNS-minta, amelynek alapján elfogását követően egyértelműen azonosítható lesz a gyilkos. A lap felveti, hogy a minta valószínűleg nem egyezett a rendőrség adatbázisában szereplők egyikével sem, ugyanis ebben az esetben már kézre keríthették volna az elkövetőt.

Fogynak az önvédelmi eszközök Pécsen - Frissítve: július 15. 17:25

A hétvégén az MTI pécsi tudósítója több, egymástól független forrásból is úgy értesült, hogy a város vadászboltjai szombatra kifogytak az önvédelmi eszközökből. Főként a szemet, bőrt irritáló permetanyagot szóró sprayk tűntek el a boltok polcairól. A bolti eladók elmondása szerint az utóbbi napokban nőtt meg drasztikusan a forgalom, feltehetően a tragikus eset miatt.

A rendőrség munkáját péntekig segítő nyugalmazott nyomozó, Kovács Lajos ezredes az Indexnek pénteken azt mondta: a nyomozómunka teljesen szakszerűen, a protokoll szerint folyik, jól irányítva, kellő erővel. Negyven-ötven ember dolgozik az ügyön - tette hozzá.

A nyomozó szerint a pécsi rendőrségi pszichológus "típusbűncselekmény" áldozata, minden évben van három-négy ilyen ügy, hogy egyedül hazafelé tartó fiatal nőkre támadnak rá éjszaka. A tapasztalatok azt mutatják, hogy e támadók legtöbbször "vadásznak" éjszaka, az áldozatot véletlenszerűen választják ki. Az ilyen elkövetőkre jellemző a visszatérő hajlam. A korábbi ügyek tapasztalatai alapján Bándy Kata támadója esetében is feltételezik a nyomozók, hogy nem ez volt az első bűncselekménye.

"Megvan a tettes" - Frissítve: július 16. 00:27

Ez a mondat olvasható Bándy Kata, a meggyilkolt pécsi rendőrségi pszichológus egyik hozzátartozójának, Bándy Editnek az oldalán. Információk szerint a hölgy Kata édesanyja. A bejegyzés kb. 22.45 után került ki az oldalra, azóta rengetegen osztották meg. A lány egyik emlékoldalán is terjedni kezdett a hír, ahol az is elhangzott, hogy a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozás érdekeire hivatkozva nem ad tájékoztatást az ügyről. Zsobrák Péter szóvivőt annak kapcsán kérdezte meg vasárnap az MTI, hogy a belügyminiszter nyilatkozata szerint néhány napon belül elkapják a tettest vagy tetteseket.

Több embert fogott el a rendőrség? - Frissítve: július 16. 07:58

Állítólag több embert fogott el a rendőrség Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásának ügyével kapcsolatban - tudta meg az MTI magát megnevezni nem kívánó rendőrségi forrásból kora hajnalban. Az MTI kereste Zsobrák Pétert, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjét, aki a hajnali órákban nem erősítette meg az információt.

Az ügyről még többet olvashatsz itt!


Tudj meg minden fontosat már a hírfolyamodból! Kövess minket iWiW-en és Facebookon!


Forrás: MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.