Testalkata miatt félt a kritikától a Voice dundi versenyzője

kritika Sudár Anita félelem tehetség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sudár Anita hangjával lenyűgözte a Mestereket. A Voice túlsúlyos versenyzője nem véletlenül jelentkezett épp ebbe az énekversenybe, hiszen remélte, hogy mivel nem látják őt, ezért valóban csak a hangja dönti majd el a sikerét - tudta meg a Life.hu.

Láttad már? Benne vagyunk a tévében!




Fotó: TV2
Fotó: TV2

"Azért jelentkeztem épp ebbe az énekversenybe, mert azt reméltem, hogy az alkatom miatt nem kerülök hátrányba" - árulta el a versenyző, akinek soha életében nem jelentett problémát túlsúlya. "Mindig is duci voltam, és emiatt sosem bántottak, mert az emberek mindig a személyiségemet látták és nem azt, hogy túlsúlyos vagyok. Jól érzem magam a bőrömben és csak akkor kezdek fogyókúrázni, amikor a felesleges kilók az egészségemet veszélyeztetik" - mondja Anita, aki képzetlen, ámde gyakorlott énekesként lépett a Voice színpadára, hiszen egy blueszenekarban énekel és gitározik.

Produkciójával sikerült is elbűvölni a Mestereket, a versenyző azonban ennek ellenére nem volt elégedett a teljesítményével. "Maximalista vagyok, főleg magammal, így aztán hiába jutottam tovább, hazafelé úton is azon gondolkoztam, hogy vajon mit csinálhattam volna jobban" - emlékszik vissza Anita, aki a Voice párbajadásában bizonyíthat legközelebb önmaga és a Mesterek előtt is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.