Nem tudják megfejteni száz éve a Voynich-kéziratot

Wilfrid Voynich könyvkereskedő szenvedélyesen gyűjtötte a könyvritkaságokat. 1912-ben érkezett a Rómához közeli Villa Mondragonébe, hogy a jezsuiták eladásra szánt gyűjteményét vizsgálja át és a számára érdekes példányokat megvásárolja. Így került a birtokába sok egyéb középkori ritkaság mellett az a titokzatos kézirat is, ami azóta is a nevét viseli. A 234 lapból álló, lúdtollal írt könyvet színes ábrák díszítik, ám semelyik ismert nyelvhez nem hasonlítanak az írásjelek, így már Voynich is azt feltételezte, hogy kódolt szövegről van szó. A könyvkereskedő teljesen a kézirat hatása alá került, és élete hátralévő tizennyolc évét a szöveg megfejtésének szentelte, ám semmilyen eredményt nem sikerült elérnie. Nemcsak ő vallott azonban kudarcot, hanem eddig mindenki, aki megpróbált közelebb jutni a szöveg jelentéséhez. Olyan sikeres kriptográfusoknak is beletört a bicskája, mint William Friedman, aki a második világháborúban megfejtette a feltörhetetlennek hitt japán hadi jelrendszert.

A rejtélyes szöveg

A jelenleg a Yale Egyetem könyvtárában található szöveggel eddig senkinek sem sikerült zöld ágra vergődnie, mégis sok mindent tudunk a kéziratról egyéb forrásból. A radiokarbonos kormeghatározás során kiderült, hogy a 15. század elején íródott. A szöveg mintegy 170 ezer írásjelből és 35 ezer szóból áll, és egy 20-30 írásjelből álló ábécé alapján felírható a teljes szöveg. Azért nem lehet pontosan megállapítani, hogy hányféle írásjel ismétlődik, mert mind a mai napig vita folyik arról, hogy melyik írásjelet kell önálló betűnek tekinteni a különös ábécében, és melyek tekinthetők variációknak, illetve speciális karaktereknek. Különböző statisztikai elemzéseknek is alávetették az írást, és ezek alapján megállapították, hogy a szöveg szerkezete hasonlít a természetes nyelvekéhez. Így feltételezhető, hogy elfeledett nyelven íródott vagy olyan kódolásról van szó, ami a természetes nyelvek törvényszerűségein alapul.

Orvosi kézikönyv?

A szövegnél több támpontot adnak a gazdag illusztrációk. Majdnem minden oldal tartalmaz legalább egy ábrát, melyek tartalma igen változatos: meztelen nőalakok, azonosítatlan növények, asztrológiai diagramok, kastélyok és térképek. Az ábrák alapján hat különálló fejezetre bontható a mű: füvészkönyv, csillagjóslás, biológia, kozmológia, gyógyszertan és receptek. Az utolsó fejezet nem tartalmaz ábrákat. A szöveg tagolása, valamint a korábbi fejezetek tartalma alapján azonban arra lehet következtetni, hogy korabeli orvosságok elkészítési módját tartalmazza az írás. Mindezek alapján komoly esély van rá, hogy a kézirat egy középkori orvosi kézikönyv, hiszen ekkoriban jórészt gyógynövényeket használtak a gyógyításhoz, illetve fontos szerep jutott az asztrológiának is a gyógyításban. Ez azonban felveti azt a kérdést, hogy miért kellett kódolni egy egyszerű orvosi könyvet, illetve hogyan lehetséges az, hogy a szerző leírt 170 ezer karaktert úgy, hogy egyszer sem kellett javítania.

(Összeesküvés)-elméletek

Ahogy az sejthető, elméletekben nincs hiány, tény azonban annál kevesebb áll rendelkezésre. A kódolással kapcsolatos problémát egyesek azzal magyarázzák, hogy nem egyszerű orvosi kézikönyvről van szó, hanem titkos, alkimistatudást rejtenek a sorok, amit mindenáron el akartak rejteni az avatatlan szemek elől. Vannak, akik egyenesen odáig mennek, hogy az örök élet elixírjének titkos receptjét és alkalmazási módját tartalmazzák a lapok. Mások ennél racionálisabb alapokon állnak, és azt mondják, hogy nincs is kódolva a szöveg, egyszerűen arról van szó, hogy egy mára már ismeretlen nyelv egyetlen írásos emléke a kézirat. Ezt látszik alátámasztani, hogy a már említett statisztikai vizsgálatok arra utalnak, hogy a szöveg szerkezete megegyezik a természetes nyelvek struktúrájával. A szavak szerkezete hasonlít a Közép- és Kelet-Ázsiában használt nyelvek szavaihoz, így elképzelhető, hogy egy ilyen, ma már nem létező nyelven íródott. Olyan vélemények is vannak, melyek szerint az európai szerző túl bonyolultnak találta az eredeti nyelv írásjeleit, így egy saját maga által kitalált, egyszerűsített ábécét használt. Olyanok is vannak szép számmal, akik szerint közönséges hamisítványról van szó. Vannak, akik magát Vojnichot gyanúsítják hamisítással, ennek azonban több tényező is ellentmond: egyrészt a radiokarbonos vizsgálat eredménye, másrészt pedig az, hogy Voynich minden követ megmozgatott azért, hogy megfejthesse a kézirat titkát. Más vélemények szerint reneszánszkori hamisítványról van szó, akkoriban ugyanis nagy keletje volt az ilyen tárgyú könyveknek és szép summát lehetett bezsebelni egy misztikus kéziratért. Ezt az elméletet erősíti, hogy a szöveg egyetlen javítást sem tartalmaz, ami példa nélküli a korabeli kéziratos művek között. Bármi is az igazság, sejthető, hogy a rejtélyes Vojnich-kézirat még jó néhány tudósnak fog komoly fejtörést okozni, mire sikerül felfedni a titkát.