Kislányok sminkben - Kallos Bea: Little Miss

Homokozó helyett kifutó, kiscicás melegítő helyett amerikai zászlós bikini; smink, haj és magas sarkú cipő. Idén tizedik alkalommal rendezték meg a Little Miss (& Mister) Hungaryt, az egyre nagyobb publicitást kapó magyarországi gyerekszépségversenyt. A morális kérdésfelvetésekre ösztönző megmérettetésen "mini", "little" és "tini" kategóriában rivalizálnak egymással a gyerekek, akik közül az arra legérdemesebbek (?) nemzetközi porondon folytatják a parádézást.

Kallos Bea öt évvel ezelőtt kezdte a szakmát, és a Magyar Távirati Iroda sajtófotósaként kapta lencsevégre a lassan kordokumentum státusszal bíró vetélkedőket. Az eddig négy sajtódíjat nyert fotográfus elsősorban arra volt kíváncsi, hogy a gyerekek valóban önszántukból jelentkeztek a szépségversenyre, vagy az anyukák a csemeték jó génjeit kihasználva saját, meg nem valósult álmaiknak akarnak újabb esélyt adni. Kallos Bea el kívánt határolódni a kemény bírálattól, képeit nézegetve mégis egyértelmű a fényképész állásfoglalása a kisminkelt kisgyerekeken élősködő felnőttekről.

Könnyes szemű, copfos kislányok, sarokba szorított szőkeségek, mélázó angyalkák szomorú képei fogadják a Mai Manó Ház első szintjén elhelyezkedő tárlat vendégeit. A fotók cím nélkül, vízszintes sorba rendezve terülnek el a helyiség három fehér falán, mindenféle bevezető nélkül, az érdeklődőre bízva azok megítélését. A kiállítás anyagában szereplő gyerekek általában a 3-12 éves korosztályt képviselik, a személyiségüket még épp csak építgető kicsik közül igen kevesekről hihető el nyugodt szívvel, hogy - ahogy azt az anyukák állították - a leányzók azért vettek részt a szépségversenyen, mert igenis szeretnek szerepelni.

Akik a sztárok csillogását keresik majd a kiállított képeken, azok bizony nagyot fognak csalódni. Kallos Bea képei merengésre késztetnek, felzaklatnak vagy egyenesen elborzasztanak. Hiába a fotókon pózoló gyerek lopva elkapott mosolya, a harisnyához színben passzoló hajcsavarók - az ötéves kislányokra aggatott miniszoknya-melltartó-napszemüveg együttesek még a legjobb esetben is rosszalló szemforgatásra ingerlik a tárlat látogatóit. A válogatás erénye, hogy hű marad a dokumentarista szerepkörhöz, és több aspektusból mutatja be a választott témát. A pityergő kislányokon túl büszkén pózoló, báli ruhában tipegő, indiai kreációban térdeplő gyermekeket is felvonultat a mustra, a képeket részletesen szemügyre vevő közönség azonban hamar felismeri a kompozíciókban rejlő groteszk minőséget.

A legszembetűnőbb tematikai és strukturális közösség a gyermek magányosságának visszatérő témája. Hiába az esetenkénti szülői jelenlét, a kicsik legtöbbször a színpad szélén feszengve - vagy épp annak közepén pukedlizve -, a sarkokba szorítva, arcukat a kezükbe temetve, elhagyatottan tűnnek fel. A keret kiszélesítése sem menti meg a rendezvényt az esetleges negatív kritikáktól, hiszen a kifutón pipiskedő őszinte gyermektekintetek mellett a csoportokba verődő minifelnőttek bíráló, lenéző pillantásai fedezhetők fel. Ezek az ügyesen elkapott, konzervált momentumok még a szabadabb szellemű anyák lelkiismeretére is hatással lehetnek, akik a kiállítás után valószínűleg fejvesztve rohannak majd a játékboltokba, hogy kreatív, vagy csak egyszerűen naiv játékokkal lepjék meg csemetéiket.

Ahogy a tárlat anyaga, úgy a kiállítás helyszíne is igencsak rendhagyó. Kallos Bea fotói ugyanis nem a Mai Manó felső termeiben foglalnak helyet, hanem az első emeleti könyvesbolt falát "zavarják össze". Az igényes kiadványokkal, művészi plakátokkal megtömött térben a valóságot dokumentáló fotográfiák szinte valótlannak hatnak.