5 film Jancsó Miklóstól, amit látnod kell

Oldás és kötés (1963)

Jancsó korai pályaszakaszának legkiemelkedőbb darabja afféle magyar Édes élet: Fellini filmjéhez hasonlóan itt is egy életközépi válságban szenvedő, értelmiségi figura útkeresését követhetjük végig, lazán kapcsolódó epizódokban. Csak épp nem a napfényes Rómában járunk, hanem a szocializmus Budapestjén, ahol a vidékről származó főorvos (Latinovits emlékezetes alakításában) próbálja megtalálni a szabadság útjait - a világban és a saját lelkében is.

Szegénylegények (1965)

A leghíresebb Jancsó-film: számtalan fesztiváldíj győztese, a nemzetközi hírnév megalapozója, minden idők legfontosabb magyar filmjeinek különböző listáin állandó és kötelező szereplő. Történetében a ’48-as szabadságharc utáni megtorlások adják egy általánosabb, szimbolikus politikai parabola keretét: egyén és hatalom örök kérdései bontakoznak ki egy egészen egyedi, Jancsó által kitalált, bámulatos formanyelv által uralt képsorokon.

Szerelmem, Elektra (1974)

A Jancsó Miklós által megteremtett egyedi stílus és filmnyelv az egész világ mozijára hatott (lásd cikkünk végén Martin Scorsese szavait), és egy idő után afféle védjeggyé is vált. Megvoltak az állandó elemei és szimbólumai: a puszta, lovak, meztelen nők, tánc, kortárs zenészek bevonása, történelmi szituációk feldolgozása a történelmi realizmusra fittyet hányva, a színészek speciális játékstílusa - és legfőképp a hosszú-hosszú snittek és bonyolult kameramozgások, melyek egészen különleges térélményt hoztak létre. Mindez pedig szépen megfigyelhető Jancsó „érett” korszakának egyik legjobb filmjében, a Szerelmem, Elektrában is.

Magánbűnök, közerkölcsök (1975)

Jancsó karrierjében akadt egy nemzetközi kaland is: a hetvenes években Olaszországban élt és dolgozott, az ekkori élettársa is olasz volt. Sajnos nehezen elérhetők az ekkoriban készült filmjei, pedig értékes darabjai az életműnek - közülük is tán a Jancsónál mindig oly fontos erotikában és női szépségben tobzódó (no és persze ezzel együtt ismét csak a hatalom témáját is feldolgozó) Magánbűnök, közerkölcsök a legemlékezetesebb.

Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten (1998)

Mivel olyannyira emblematikus volt Jancsó filmjeinek stílusa, mindenkit meglepett, amikor egyszer csak valami teljesen mással állt elő - ráadásul 80 éves kora körül, ami szinte példátlan a filmtörténet nagy rendezői között. A „kései korszaka” a kilencvenes évek végén kezdődött, és a haláláig tartott: ezek voltak az ún. Kapa-Pepe filmek, Mucsi Zoltán és Scherer Péter főszereplésével, szabadszájúsággal, frissességgel, tele ötletekkel és abszurd humorral.

Végül pedig egy bónuszvideó: egy igazi hollywoodi rendezőlegenda, Martin Scorsese mesél benne arról, számára miért is fontos Jancsó Miklós művészete.