Epres Panni személyes tárgyaik alapján ítéli meg a szépségeket

Forrás: Red Lemon -
Epres Panni Miss Balaton szépség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Arra egészen biztos nem számított a Miss Balaton 2014 szépségverseny harminckét legszebb versenyzője, hogy nem csak a külső és belső értékeik, hanem személyes tárgyaik is számítanak mag megítéltetésükkor.

Epres Panni nem győzi elmondani, hogy a külső adottság nem minden, a sikerhez tájékozottnak és nyitottnak kell lenni.
A lányok pedig mindent megtettek, hogy a legjobb formájukat hozzák, hiszen a tét nem kisebb, minthogy hogy ki kerül be a döntőbe, a legszebb 16 közé.

Forrás: Red Lemon


A zsűriben helyet foglaló Epres Panni számára a legizgalmasabb pont mégis csakaz volt, amikor a lányok a magukkal hozott személyes tárgyaikat mutatták be az ítészeknek.

i Forrás: Red Lemon


„Rengeteg dolgot megtudtunk a versenyzőkről. Bár a tét nagy, és mindannyian láthatóan izgultak, hihetetlen módon megnyíltak előttünk. Legtöbben fényképeket hoztak be a beszélgetésre, amelynek kapcsán családjukról, egy-egy számukra kedves pillanatukról meséltek nekünk. Megható volt hallgatni, és egy kicsit közelebbről megismerni őket . Most is beigazolódott az, hogy a belső értékek nagyon fontosak. A sikerhez azonban elengedhetetlen, hogy közéleti kérdésekben is legyenek tájékozottak a lányok, most pedig ilyen jellegű témákban is volt alkalmunk egy kicsit elmélyülni"– mondta el a gyönyörű modell.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.