Van képük hozzá: Kiterjesztett valóságok Budapest szívében

A megnyitón elhangzott, hogy a tárlat az elmúlt tíz év legfontosab technológiai fejlesztéseit öleli fel. Hogy az ötletgazdák az ipari technológiákat igyekeztek párhuzamba állítani a művészek, a gamerek és a hackerek felhasználási módjaival és javaslataival, hogy megmutassák nekünk, a kiterjesztett látás és a virtuális valóságok milyen módon is kapcsolódnak az életünkhöz. De mit is jelent ez tulajdonképpen?

Azt, hogy semmi olyan nem jön szembe, amiről korábban ne hallottunk, vagy olvastunk volna. Csak éppen azokkal a kütyükkel olyan csodákat varázsolnak elénk, amikre nem is számítunk. Okostelefonok, tabletek, mobilappok, plazmatévék, Google Glass, Lego – csak épp másképp. És máris kész a kézzel fogható képtelenség. 2015 márciusáig látogatható, megnézhető, kiélvezhető és megtapasztalható a kiállítás, de fel aligha fogható, pontosan mi is történik odabent. Mind a kiállításon, mind pedig az agyunkban.

Az Újgenerációs Valóságok kurátora, Nemes Attila elmondta, hogy az ötlet célcsoportja nem a szakmai közönség. Ugyanis nem forradalmi újdonságokat akarnak itt megmutatni, sokkal inkább a tinédzsereknek és a fiatal felnőtteknek kívánják prezentálni azokat az eszközöket, melyeket már ma is használnak, és amelyek az elkövetkezendő években meghatározóak lesznek majd az életükben.

Fiatal felnőttként nagyon tetszettek a Play Station Eye segítségével megvalósuló, egy magyar hackerekből álló csapat által fejlesztett, úgynevezett kiterjesztett (augmentált) valóságmaszkok, amiket a felhasználók virtuálisan a fejükre téve maguk elé tudnak venni. Ez önmagában egy játék, de a felhasználási módjai szinte végtelenek. Például, ha a neten ismerkedik az ember gyermeke, elfedheti a személyazonosságát ezen virtuális testek használatával, de akár a fodrásznál kiválasztott frizurát is a fejünkre illeszthetjük általa. Vagyis a kütyühöz tartozó tévében megtekinthetjük, hogyan néznénk ki új sérónkkal.

Újságíróként eufóriával töltött el a Layar is. Ez az applikáció ugyanis a telefon kameráján és képernyőjén keresztül látott valós világ képére teszi rá a plusz információkat. Vagyis általa azt is láthatjuk, amit nélküle nem. És ami igazából nincs is ott, de mégis.

A kiállítás női magazinok címlapjain keresztül mutatja be, milyen csodákra is képes a program. A képeket beszkennelve ugyanis olyan információk (honlapok, videók) tárulnak elénk, melyeket alapesetben egész biztosan nem ott, nem így és nem akkor tudtunk volna meg.

Ezek a kódok a szem számára nem érzékelhetők. A QR kódoknál még megnézhettük a kódok részleteit, most azonban már nem kell látnunk a kódelemeket. Elég, ha a pixelsűrűséggel és a színekkel a mobiljaink kamerái érzékelik azt.

Emellett teniszezhettem ütő nélkül, labdázhattam egy virtuális kis pettel, és kipróbálhattam a Google Glasst, melyről oly sokat hallhattunk már. "OK Glass" - búgtam neki, elsőre azonban a hangom nem volt szimpatikus az okosszemüveg számára. Később aztán sikerült rákeresnem a dog szóra, de csak egy véres kutyaképet kaptam a jobb szemem elé, amint az állat épp szétcincált valamit. A szemüvegek mellett segítő kolléga szerint inkább cicákra kellett volna keresnem... Nos, lehetséges. Ettől függetlenül hatalmas élmény volt.

Akárcsak az Oculus Rift, melyből a Capa Központban négy installációt építettek fel. Ez a szerkezet lehetővé tette számomra, hogy egy vadidegen ember a rászerelt agyszenzorok segítségével a fejem felett tartson egy sziklát. Hogy mégis hogyan? Hát, a koponyájából visszaverődő hullámokkal. Ezek irányította ugyanis az általam látott animációt. Közben beszélgetni kell, és attól függően, hogy pozitív, vagy negatív érzéseket vált ki az Oculus Riftet viselő mesélő a partneréből, úgy mozog a szikla is fel és le. Vagyis a hangunkkal, valamint az agyhullámainkkal tudjuk irányítani a 3D-s tér mozgását. Ez egészen elképesztő volt.

A kitalálók ebben az esetben azt vették alapul, hogy mindennapi életünk során is csupán félszavakat váltunk egymással, és olyan is van, amikor szavak nélkül megértjük egymást. Ennek kiterjesztett valóságverziója volt a kőszikla maga.

Ilyen és ehhez hasonló, hétköznapinak az ismert eszközök ellenére sem nevezhető tárlattal várja az érdeklődőket az egy éves Capa Központ. A Kép és képtelenség: Újgenerációs valóságok kiállítás március 1-ig várja a csodálkozni és elámulni vágyókat a kiterjesztett valóságban.