Férjmegőrző nyílt egy kínai bevásárlóközpontban

Kína
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Férjmegőrzőket létesített egy bevásárlóközpont hitvesüket vagy barátnőjüket a bevásárlásra elkísérő férfiak számára.

A sanghaji Global Harbor bevásárlóközpontban külön helyiséget rendeztek be, ahol tévéképernyőket, bőrfoteleket és játékkonzolokat helyeztek el.
"A férfiak rendszerint unatkoznak, amikor elkísérik partnereiket bevásárolni, ezért pihenőhelyet biztosítunk a számukra. Játszhatnak vagy feltölthetik a mobiltelefonjukat" - mondta el Cso Dzsun, a férjmegőrző üzemeltetője.
A felhasználók QR-kód segítségével foglalhatnak helyet fél órára 20 jüanért (750 forint), egy órára pedig 30 jüanért (1160 forint). Amióta egy hónapja bevezették, naponta több tucatnyian vették igénybe.

"Jó ötlet. A férjem utál velem vásárolni" - mondta egy Vang néven bemutatkozó nő.
Egy Jang nevű férfi elmondta, hogy több száz klasszikus videojáték található a "férjmegőrzőben", ami a gyermekkorára emlékezteti. Nem mindenki elégedett az új létesítménnyel. Néhány feleség arra panaszkodott, hogy unalmas egyedül vásárolni. "Ki fogja vinni a táskámat, beszélgetni velem, tanácsot adni, ha a férjem egy ilyen helyiségben szórakozik" - mondta egy női vásárló.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.