2024. máj. 9., csütörtök Alberta, Benigna, Domokos, Fehérke, Hófehérke

Tagadja, hogy szándékosan ölte meg magyar udvarlóját a lengyel nő

Forrás: Shutterstock -
gyilkosság Írország börtön
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Továbbra is ártatlannak vallja magát az a lengyel nő, akit azért ítéltek életfogytiglan börtönbüntetésre, mert közel négy éve megölt egy neki udvarló magyar férfit.

Lassan 4 éve történt az eset, amikor egy lengyel nő autójával egy folyóba hajtott Írországban. Ő maga kimászott a kocsi ablakán keresztül, ám a mellette ülő magyar férfi nem élte túl az esetet. Marthát azóta életfogytiglanra ítélték szándékos emberölés miatt. A nő, aki azóta is tagadja a szándékosságot, ezúttal egy lengyel lapnak adott nyilatkozatot a börtönben. Állítja, a férfi reménytelenül szerelmes volt belé.

A kép csak illusztráció Forrás: Shutterstock

Csaba rajongott értem, nem is értettem, miért. Nem ismertük egymást túl jól. Sosem randevúztunk, munkán kívül nem találkoztunk. Utoljára azt mondta nekem, hogy az utolsó reményét is elvettem tőle. Aznap, amikor meghalt, azért hívtam fel és mentem a házához, mert aggódtam érte. Azt hittem, hogy végez magával. Utólag látom, ez hülyeség volt." – idézi a lengyel lapot a Bors. A nő később azt is elárulta, hogyan történt az eset. „Emlékszem, ráléptem a gázpedálra. Elegem volt belőle, nem tudtam tovább elviselni. Nem láttam mást, csak a dühös arcát, ahogy üvölt. Tudtam, hogy a víz felé hajtok."

Martha Herda most azt tervezi, fellebbez az elsőfokú ítélet ellen, mert mint mondja, nem igazságos, hogy ez történt és úgy érzi, a családja miatt is ezt kell tennie.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.