Komár Laci özvegye úgy érzi, férje a halála után sem hagyta el őt

halál Komár László özvegy gyász Komár Krisztina
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Komár László hét éve hunyt el felesége, Krisztina karjaiban. Az özvegy még ma is közös otthonukban él, és bár megbékélt férje halálával, úgy érzi, hogy szerelme a halála után sem hagyta el. - írja a Blikk.

"A lakásban is minden úgy maradt, ahogyan volt, a fürdőszobában most is a fogason lóg a köpenye, a polcon van a parfümje.

Az előszobában útra készen várja az a táskája, amit a fellépésekre vitt, benne a jampi-fésűje, a cipőkanál, hogy felvehesse a táncoló fekete lakkcipőt.

Ha valahonnan hazaérek, mindig köszönök neki" – tette hozzá Krisztina.

Zalatnay Saroltánk is hiányzik egykori párja, akit nagyon fiatalon ismerte meg.

"Az első szerelmem volt Laci. Lehet, együtt is maradunk, ha nem állít válaszút elé, hogy énekesnő, vagy feleség akarok lenni.

Édesanyám is nagyon szerette őt, Laci úgy hívta, Sára mama, a majdnem anyósom" – emlékezett Cini.

"Nekem elárulta a betegségét, sokat beszélgettünk erről, mert nekem is volt hasonló problémám. Boldogan mesélte, amikor meggyógyult, de sajnos visszajött a daganata. Nagyon rosszul volt már, amikor bementem hozzá a kórházba. A nővérek szóltak, hogy már senkit nem akar látni, még velem sem beszélt. Pár nappal később azt üzente, elnézést kérve: nem szerette volna, hogy olyan állapotban lássam." - folytatta az énekesnő, Zalatnay Cini.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.