Jóváhagyta a bíróság a pedofília miatt elítélt bíboros fellebbezési kérelmét

Forrás: AFP/William West -
pap bíboros bíróság per fellebbezés pedofília
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elfogadta szerda reggel az ausztrál legfelsőbb bíróság a pedofília miatt elítélt George Pell bíboros, korábbi vatikáni pénztárnok fellebbezését, s az ügy meghallgatását 2020 márciusában tartják.

Pell hatéves börtönbüntetését tölti, mert 2018 decemberében bűnösnek mondták ki öt ízben elkövetett szexuális visszaélés miatt, amelyeket a melbourne-i Szent Patrik-székesegyház templomi kórusának két 13 éves tagjával szemben a kilencvenes években követett el, néhány hónappal azután, hogy a város érsekévé nevezték ki. Victoria állam legfelsőbb bírósága augusztusban elutasította Pell fellebbviteli kérelmét.

George Pell-t öt ízben elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el Forrás: AFP/William West

Az ausztrál bíboros az eddigi legmagasabb beosztású egyházférfi, akit pedofil bűncselekményért elítéltek. A bíboros 1971-től szolgált papként a százezer lakosú ausztráliai Ballarat városban, később Melbourne, majd Sydney érseke volt. Ferenc pápa 2014 februárjában kinevezte a Vatikán teljes pénzügyi működéséért felelős gazdasági titkárság prefektusának, amely a Szentszék harmadik legmagasabb beosztása.

Pell a Vatikánban immár semmilyen tisztséget nem tölt be, de bíborosi címét egyelőre megtarthatta, és a Szentszék mindeddig úgy nyilatkozott, hogy addig nem foglal állást a kérdésben, amíg a fellebbviteli eljárások le nem zárulnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.