A Deák téren meggyilkolt fiú nagymamája nem bocsát meg a gyilkosnak

Fotó: Koncz Márton - Origo -
nagymama deák téri kettős gyilkosság bocsánat
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Deák téren meggyilkolt 16 éves fiú nagymamája leszögezte, ő nem bocsát meg annak, aki elvette tőle unokáját.

Két ember vesztette életét a Deák téri késelésben, egy 16 és egy 21 éves fiú. A fiatalabb áldozatot a nagymamája nevelte, mivel a fiú édesanyja és édesapja is meghalt. A gyászoló nagymama elmondta, milyen ember volt az unokája, és azt is leszögezte, nem bocsát meg a gyilkosának.

Lacikámnál nem volt szerethetőbb gyerek a világon,

Blikknek

A fiatalabb áldozat nagymamája elmondta, nincs bocsánat a gyilkosnak Fotó: Koncz Márton - Origo

A nagymama elárulta, az elterjedt hírekkel ellentétben a bulit nem nyilvános helyen, hanem egy bérelt apartmanban tartották, azt viszont nem tudja, hogyan kerülhettek olyan helyzetbe az utcán, aminek ilyen tragikus vége lett. Eljutott hozzá az a hír is, hogy a gyilkos édesanyja bocsánatot szeretne tőle kérni, de ő kijelentette, nem bocsát meg.

Tudom, hogy az édesanya nem bűnös, de annak, aki megölte az unokámat, tőlem nincs bocsánat! Az ilyen a szememben nem ember"

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.