Túrázó család tévedt el Baranyában: kimerültek és a vizük is elfogyott

tanösvény Baranya megye bissei hegy túra túrázás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Szombaton 17 óra körül telefonon kért segítséget az édesapa a rendőrségtől. Feleségével és 10 éves fiával tévedt a bissei hegyen, letértek a tanösvényről.

Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2021. július 3-án 17 óra körül arról, hogy feleségével és 10 éves kisfiával eltévedtek túrázás közben a bissei hegyen. Mindhárman kimerültek, és az ivóvizük is elfogyott. A bejelentő elmondta továbbá, hogy a máriagyűdi templomtól indultak útnak egy tanösvényen, de két órás gyaloglás után eltévedtek, mert letértek az ösvényről, és már nem találtak vissza.

A Siklósi Rendőrkapitányság körzeti megbízottai azonnal a keresésükre indultak, majd a jó helyismeretüknek köszönhetően egy órán belül megtalálták az erdős területen a segítségre szorulókat, akiknek ivóvizet is vittek. A rendőrök a bajba jutottakat biztonsági intézkedés keretében visszaszállították a gépkocsijukhoz. A ceglédi családnak az ijedtségen kívül nem esett baja, orvosi ellátást nem kértek.

Ez is érdekelhet: Ezt kell tenned, ha kullancsot találsz magadban


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.