Kool and the Gang Dennis Dee Tee Thomas
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elhunyt 70 éves korában szombaton Dennis "Dee Tee" Thomas, a Kool & the Gang egyik alapítója. A világhírű amerikai zenekar szaxofonistája, fuvolása és dobosa álmában szenderedett örök nyugalomra New Jersey-i otthonában. Thomas, aki az együttes konferansziéjaként is eljárt, utoljára a július 4-i amerikai nemzeti ünnepségen lépett fel a bandával a Los Angeles-i Hollywood Bowl amfiteátrumban.

A dzsessz, a funk, az R&B és a pop elemeit vegyítő együttes a hetvenes években lett világhírű, slágerei között szerepel a Celebration és a Get Down On It. Az 1951. február 9-én, a floridai Orlandóban született Thomas leginkább a banda 1971-es Who's Gonna Take the Weight című slágerének felvezetőjeként vált ismertté.

Az 1964-ben alapított Kool & the Gang slágereit több filmben is felhasználták betétdalként, így alkotásaik elhangzottak a Rocky-ban és a Ponyvaregényben is. A Kool & the Gang huszonhárom stúdióalbumot jelentetett meg, ezekből világszerte 70 millió példány fogyott. A csapat 1978-ban Grammy-díjat kapott a Szombat esti láz című film zenéjéért.

Forrás: Shutterstock
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a LIFE Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.