A vörös szőnyegen szabadult el Sophie Marceau melle: mindenki láthatta a villantását

Sophie Danièle Sylvie Maupu néven született, és amikor az első filmjében szerepelt, a gyártó Gaumont filmstúdió javaslatára vett fel művésznevet, mert a Maupu-t nem érezték elég sztárosnak. A Marceau nevet a párizsi avenue Marceau utca után választotta – és semmi köze nincs a híres pantomimművész Marcel Marceau-hoz, amit a karrierje során oly sokan oly sokszor feltételeztek.

A félén és visszahúzódó kislányként felnövő Sophie hőse az édesapja volt, aki háborús veteránként szerelt le a katonai szolgálatból, dolgozott szobafestőként, pultosként és kamionsofőrként is – utóbbi pedig olyannyira megfogta a kislánya fantáziáját, hogy ő is erről a foglalkozásról ábrándozott.

1980 nyarára nem talál magának diákmunkát az akkor 13 éves Sophie, amikor a barátaitól megtudta, hogy jó pénzért tiniket keresnek egy filmben szerepelni. A korábban semmilyen színészi tapasztalattal nem rendelkező lány a meghallgatásokon végül megkapta a főszerepet, és a Házibuli című film óriási siker lett Franciaországban, sőt szerte a világon is.

A Házibuli egycsapásra hatalmas sztárt faragott belőle, amit a Gaumont stúdió gyorsan ki is használt, és hosszú távú szerződést kötött vele. De a Házibuli második részének még nagyobb sikere után Marceau rájött, hogy meglehetősen előnytelen feltételekkel kötötték őt magukhoz, és 16 évesen 1 millió frankért kivásárolta magát a szerződésből, jórészt kölcsönkért pénzből.

Nem műfaja a házasélet, és noha 17 éven át élt együtt a filmrendező Andrzej Zulawskival, 6 évig a producer Jim Lemley-vel, és 7 évig alkotott francia álompárt a filmsztár Christopher Lambert-rel, sőt előbbi kettővel egy-egy közös gyermeket is vállaltak, de egyik férfihez sem ment hozzá.

Csellistaként klasszikus zeneművészeti képzést kapott, és máig rendszeresen játszik e hangszeren. Ezt a tudását pedig az 1999-es Kutyába se veszlek című romantikus vígjátékba bele is írták, egy emlékezetesen szenvedélyes csellós jelenetet eredményezve.

A mindig elegáns és visszafogott színésznőre a legkevésbé sem jellemzőek az efféle botrányos akciók, és 2005-ben sem saját szándékból követett el egy ilyet. A ruhájának egyik pántja azonban pont a vörös szőnyegen, fotósok százai előtt oldódott ki, az egyik melle pedig így az egész világ előtt láthatóvá lett. De Marceau lazán és stílusosan megoldotta a helyzetet: gyorsan megigazította magát, majd nevetett egyet.

2016-ban terjesztették fel a létező legmagasabb francia állami kitüntetésre, azonban nem fogadta azt el. Tette ezt tiltakozásul azért, mert ugyanekkor a kitüntetést megkapta a szaúdi koronaherceg, Mohammed bin Najef is, márpedig az emberi jogok és a nők helyzete Szaúd-Arábiában messze nem úgy álltak Marceau szerint, hogy a Becsületrend ne váljon képmutatóvá.

Egy ideje már nemcsak a kamerák előtt, de mögöttük is aktív. 2002-ben készítette el rendezőként az első mozifilmjét a Beszélj a szerelemről! című drámával, amit 2117-ben követett A 401-es szoba titka című krimi, 2018-ban pedig a Madame Mills című vígjáték.

Legközelebb a mozivásznon a Tout s'est bien passé (Minden jól ment) című filmben a neves francia rendező, Francois Ozon alkotásában láthatjuk majd Marceau-t. A filmben olyan nőt alakít, akinek idős édesapja agyvérzést szenved, és a kórházi ágyhoz kötve arra kéri a lányát, hogy vessen véget a szenvedéseinek.