elhunyt Széles József gyászhír Széles József gyászol a Fradi Fradi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Egy köztiszteletben álló, legendás sportoló és edző távozott az élők sorából. A Fradi legendáját a sportklub egy emberként gyászolja.

Széles József 1948. szeptember 29-én született és élete végéig volt szeretett klubjának hűséges és megbecsült tagja. Józsi bácsi szabadfogású birkózóként kétszer is magyar bajnokká vált, ám az aktív sportévek után sem szakadt el a zöld-fehérektől: edzőként segítette az utánpótlás kinevelését.

A mesteredző keze alatt többszáz gyermek sajátította el a birkózás fortélyait, olyan fiatalokat tanított, mint a későbbi világ- és Európa-bajnok Bácsi Péter.

A klubért végzett áldozatos munkáját 1993-ban aranydiplomával ismerték el, majd az FTC Örökös bajnoka lett, és az első, aki megkapta a 2013-ban életre hívott Albert Életműdíjat. A 73 éves mesteredző 55 éven át szolgálta hűséggel a Ferencvárosi Torna Clubot.

Széles József életének 74. évében örökre lehunyta a szemét – számolt be a hírről a fradi.hu.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.