2024. máj. 9., csütörtök Alberta, Benigna, Domokos, Fehérke, Hófehérke

Nem mindenhol jóságos öregúr a Mikulás

Forrás: Shutterstock -
karácsony divat és dekor ünnep magazin Mikulás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
December 6-a Szent Miklós napja és ilyenkor ünneplik számos országban a Mikulást, amelyhez világszerte különféle mesék, hagyományok és hiedelmek kapcsolódnak. Izlandon például nincs is Mikulás...

A Mikulást legalább annyira várni szokták a gyerekek, mint a karácsonyi angyalkát vagy a Jézuskát, de vajon ki is ez a jóságos, fehér szakállú apóka?

Szent Miklós legendái

A keresztény kultúrkörben Szent Miklós a gyerekek és a diákok védőszentje, ugyanakkor december 6-án ajándékkal is meglepi a legkisebbeket.

Szent Miklós alakjához több legenda is kapcsolódik.

Az egyik szerint a püspök azért ajándékozott meg egy szegény embert, mert az hozomány híján nem tudta férjhez adni a három lányát. Szent Miklós, amikor megtudta ezt, három arannyal teli erszényt tett a család ablakába, így a lányok mégis férjhez mehettek. Egy másik történet szerint az apa egyenesen bordélyba akarta küldeni a lányait a szegénységük miatt, ettől a sorstól mentette meg őket Szent Miklós az arannyal tömött kis zsákokkal. Egyes változatokban a püspök nem az ablakba tette az erszényeket, hanem a kéményen át szórta le az aranyat, az érmék pedig pont a száradni kirakott harisnyákba potyogtak.
Ezeken a történetek alapul tehát az a hagyomány, hogy a gyerekek a kitisztított csizmáikat az ablakba helyezik – néhol pedig a zoknijaikat a kandalló párkányára akasztják -, amelyeket éjszaka a Mikulás megtölt minden jóval.

A keresztény kultúrkörben Szent Miklós a gyerekek és a diákok védőszentje Forrás: robertharding via AFP/Godong/Godong

Mikulás a nagyvilágban

A világ különböző területein azonban nemcsak a fenti legendák és szokások kapcsolódnak a Mikuláshoz, hanem egészen viccesek vagy éppen megdöbbentőek is.

Az amerikai Mikulás – Santa Claus

Talán a hazai Mikulás után itthon is a legismertebb Télapó az amerikai Santa Claus. Ő azonban a magyar hagyományokkal ellenben nem december 6-án, hanem december 25-én ajándékozza meg a gyerekeket. Santa Claus az Északi-sarkon lakik és olyan csodaszánnal hordja ki karácsonykor a meglepetéseket, amelyet kilenc, repülő rénszarvas húz.

Santa Claus az Északi-sarkon lakik és csodaszánnal hordja ki karácsonykor a meglepetéseket Forrás: Shutterstock

A finn Mikulás - Joulupukki

A finn Karácsonyapó, akárcsak amerikai társa szintén nem december 6-án, hanem karácsonykor lepi meg a gyerekeket ajándékkal, de csakis a jókat.
Laknak-e itt jó gyerekek? - kérdezi, amikor belép a házba.
Joulupukkinak felesége is van, Joulumuori (Karácsonyanyó), őket pedig a juolutonttuk (karácsonymanók) segítik, hogy időre elkészüljön mindenki ajándéka. Joulupukki Lappföldön, Korvatunturin (Fülhegy) él, de aki meglátogatná személyesen is a jóságos „fehérszakállút", annak elég csak Rovaniemiig mennie.

Joulupukki karácsonykor lepi meg a gyerekeket ajándékkal, de csakis a jókat Forrás: Shutterstock

A holland Mikulás - Sinterklaas

A holland Mikulás igazán formabontó egyéniség, aki gőzhajón érkezik az országba fekete segítőjével Zwarte Piettel, azaz Fekete Péterrel (vagy akár többel is). Miután a Mikulás megtette a gőzhajón hosszú útját Spanyolországból, lóra pattan és meglátogatja a holland gyerekeket, akik Sinterklaasnak levéllel, míg a paripának répával és vízzel kedveskednek. Itt nem egyetlen napra korlátozódik az ajándékozás, mivel november közepétől egészen december 5-ig kapnak a kicsik apróbb meglepetéseket a kikészített csizmácskákba, az utolsó este pedig egy hatalmas zsák várja őket teli csodás dolgokkal. Karácsonykor viszont a holland gyerekek nem kapnak ajándékot, legfeljebb valami apróságot.

Sinterklaas gőzhajón érkezik az országba fekete segítőjével Zwarte Piettel, azaz Fekete Péterrel Forrás: Robert Hoetink/Shutterstock.com

Az izlandi Mikulás – olyan nincs is

Az nem egészen igaz, hogy Izlandon nincs Mikulás, viszont az tény, hogy egészen másfajta, mint amit a legtöbb országban megszokhattunk. Izlandon a Mikulás szerepét Grýla tölti be, aki se nem jóságos, se nem fehér szakállú, mivel ő egy igazán rémisztő óriás asszony. Grýla telente leereszkedik a zord izlandi hegyekből tizenhárom troll kíséretében és míg a rossz gyerekeket elviszi, hogy megfőzze őket, addig a jókat megajándékozza.
Az izlandi gyerekek a karácsonyt megelőző tizenhárom napban minden este kirakják a cipőiket az ablakba és várják, hogy a trollok apró meglepetésekkel töltsék meg őket. Abban pedig csak reménykednek, hogy nem Grýla zsákjában végzik...

Izlandon a Mikulás szerepét Grýla tölti be, aki se nem jóságos, se nem fehér szakállú, mivel ő egy igazán rémisztő óriás asszony Forrás: Shutterstock

Hangolódj a karácsonyra a Life.hu-val!

Szuper ünnepi receptekkel, mutatós, de egyszerűen elkészíthető dekorációkkal és ajándékötletekkel vár a Life.hu karácsonyi rovata. Készülődj velünk az év legszebb időszakára!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.