Egy cukorkareklámnak köszönheti, hogy nem halt éhen – 50 éves lett Amanda Peet

Forrás: Getty Images/2018 Roy Rochlin/Roy Rochlin -
Amanda Peet Jack és Jill 50 magazin szülinap
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Botrányosan debütált a színpadon, cukorkareklám tartotta életben, bérgyilkos szomszédjaként vált híressé és a férjének köszönheted a Trónok harcát. Ezekről, és még sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben az 50. születésnapját ünneplő Amanda Peet kapcsán.

Magyar gyökerekkel is rendelkezik


New Yorkban egy nagymenő ügyvéd apa és egy szociális munkás anya gyermekeként született. Apai ágon angolok és németek voltak a felmenői, anyai ágon pedig német, orosz és magyar zsidók.

Botrányosan debütált a színpadon


Életében először akkor állt színpadon, amikor háromévesen a szüleitől elszabadulva felmászott a világot jelentő deszkákra, megzavarva az épp zajló előadást.

Szinte hihetetlen, de Amanda Peet 50 éves lett Forrás: Getty Images/2018 Roy Rochlin/Roy Rochlin

Történelemből szerzett diplomát


A híres Columbia egyetemen történelmet tanult, és mellette, csak hobbiból járt drámaórákra. Azonban olyan tehetségesnek bizonyult, hogy diploma után inkább utóbbival kezdett el foglalkozni.

A borravalók és egy cukorkareklám tartotta életben


Kezdő színészként valamiből meg is kellett élnie, ezért aztán pincérnőként dolgozott, és mellette a Skittles cukorka reklámfilmjéből származó jogdíjakkal egészítette ki a fizetését. Végül aztán az Esküdt ellenségek című sorozatban kapott szerepe után tudott főállású színésszé válni.

Bruce Willis oldalán vált híressé


A Bérgyilkos a szomszédom (2000) című film hozta meg számára az áttörést, amiben Matthew Perry és Bruce Willis oldalán játszotta a kertvárosi feleséget, aki rákap a kemény csaj szerepére.

A férjének köszönhetjük a Trónok harcát


2002 óta David Benioff párja, aki a fő alkotója (showrunnere) volt D. B. Weiss oldalán a Trónok harcának. 2006 óta házasságban élnek, két kislányuk és egy kisfiuk született.

2002 óta David Benioff párja Forrás: Getty Images via AFP/2019 Getty Images/Dia Dipasupil

A legjobb barátnőjét a tévéből szerezte


A Jack és Jill című tévésorozatban szerepelt együtt Sarah Paulsonnal, aki azóta is a legjobb barátnője. Ők ketten aztán A színfalak mögött című, tévés közegben játszódó tévésorozatban is együtt játszottak.

A Jack és Jill című tévésorozatban szerepelt együtt Sarah Paulsonnal, aki azóta is a legjobb barátnője Forrás: AFP/Angela Weiss

Mentális problémákkal is megküzdött


Egész életében küzdött a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarával (ADHD). Egy interjúban pedig azt is elárulta, hogy az első szülése után komoly depresszión esett át.

Nem fogod megtalálni a közösségi médiában


Nem kedveli a közösségi médiát, a saját bevallása szerint inkább olyasmivel foglalja el magát, ami igazán fontos számára. Így aztán nem aktív sem a Twitteren, sem az Instagramon, sem a Facebookon.

Nem kedveli a közösségi médiát Forrás: Getty Images via AFP/2020 Getty Images/Frazer Harrison

Nem csak színésznő, de író is


Társszerzője volt egy gyerekkönyvnek (Dear Santa, Love, Rachel Rosenstein), írt egy sikerrel futó színpadi darabot (Our Very Own Carlin McCullough) és ő a 2021-ben a Netflixen debütált A tanszékvezető című sorozat producere és forgatókönyvírója is.





Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.