Nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal: ilyen különös betegség az idegenkéz-szindróma

Az idegenkéz-szindrómát AHS-nek is szokták rövidíteni a nemzetközileg is használt angol elnevezése (Alien Hand Syndrome) alapján, de emlegetik Dr. Strangelove-szindrómaként. Utóbbit egy nevezetes film, Stanley Kubrick Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni című háborús szatírája nyomán, amiben az amerikai kormánynak dolgozó német tudós képtelen visszafogni az egyik kezét, hogy az ne hajtson végre náci karlendítéseket. Valóban olyannak tűnik ez az idegrendszeri rendellenesség, mintha elszállt agyú mozis forgatókönyvírók fejéből pattant volna ki az ötlet, de a helyzet fordított: egy kétségkívül nagyon is létező betegség ihlette meg a filmeket és sorozatokat, mint például A kéz (1981), vagy a Kéz őrület! (1999) horrorokat, de a Dr. House egyik epizódja is foglalkozott vele, természetesen ott szakszerű, orvosi szempontú formában.

Ezt a szindrómát bő egy évszázada ismeri a világ, az első eseteket a 20. század elején írták le. Azóta alig több mint félszáz esetet diagnosztizáltak, és sok tekintetben máig tanácstalanul áll a tudomány ez előtt a bizarr rendellenesség előtt. De hogyan is néz ki a gyakorlatban, ha valaki idegenkéz-szindrómában szenved? A legtöbb esetben a kettő közül a bal kezet érinti a probléma, de nagyon ritkán előfordulhat olyan is, hogy az egyik lábat. Abban, hogy milyen tevékenységet végez az „idegen" végtag, három alaptípust különböztetünk meg. Az első, legjellemzőbb változatban ellentétes cselekvést végez, mint a másik kéz, vagy mint a tulajdonosának akarata: mintha szabotálni akarná a tetteit. Például valaki rá akar gyújtani egy cigire, egyik kezével a szájába teszi azt, mire a másik keze kiveszi, és eldobja. Vagy sakkozás közben az egyik kézzel végrehajtott lépést megváltoztatja a másik kéz. A második típushoz azok az esetek tartoznak, amikor a betegek kényszeresen megfogják a körülöttük lévő tárgyakat, hogy azokat funkciójuk szerint használják. Tehát ha meglátnak egy fésűt, akkor muszáj megfogniuk, és elkezdeni fésülködni. A harmadik esetben pedig az „idegen kéz" minden áron távol akarja tartani magát a környezettől és az érintésektől, emiatt különös, lebegős helyzetbe teszi magát. Legalábbis a tulajdonosa azt hiszi, hogy a kéz teszi magát ilyen helyzetekbe, de természetesen erről szó sincs. Valójában nem válik le az a kéz, nem kel önálló életre. Neurológiai problémáról van szó, a diszfunkcionálisan működő agy küld hibás üzeneteket a testrésznek, a páciensek pedig ezt próbálják meg maguk számára racionalizálni, megmagyarázni azzal, hogy önálló akarattal ruházzák fel képzeletben az „idegen kezüket". Például a fent említett esetben azzal, hogy a kéz csak el akarja érni, hogy leszokjanak a dohányzásról.

Azt már tudjuk, hogy milyen típusú agyi problémák okozhatják jellemzően az idegenkéz-szindrómát. A legtöbb esetben olyan betegeknél jelent meg, akiknek a két agyféltekéjét sebészeti úton elválasztották – az a súlyos epilepszia kezelésének egy radikális formája. De más esetekben is a két agyféltekét összekötő területek sérüléseihez kapcsolódott a szindróma kialakulása, például agyvérzés, daganat vagy verőértágulat megjelenése után. Az idegenkéz-szindróma pontos működését viszont még nem tudta leírni az orvostudomány, így nem létezik rá gyógymód sem. Különféle mentális tréningekkel javítható a betegek állapota, jó esetben megtanulják, hogy valamilyen mértékben felül tudják bírálni az „idegen kezük" döntéseit, ám sok esetben ez nem sikerül. Ilyenkor nincs más lehetőség, mint az érintett kéz lekötése, vagy a fizikai korlátozása - bármilyen módon.