Főzés közben, minden előjel nélkül esett össze az anya: fia élesztette újra

Fotó: Csudai Sándor - Origo -
mentőszolgálat anya újraélesztés
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A 45 év körüli nő összeesett, az újraélesztését a fia kezdte meg a mentésirányító instrukció szerint.

Tegnap délután kérték a mentők gyors segítségét ahhoz a 45 év körüli nőhöz, aki nyírteleki otthonában lett rosszul főzés közben. Az asszony minden előzetes panasz nélkül esett össze a tűzhelynél, amit a fia észrevett, és azonnal a segítségére sietett, majd mentőt hívott. A rutinos mentésirányító instrukció szerint a bejelentő megvizsgálta saját édesanyját, aki már nem lélegzett.

Képünk illusztráció Fotó: Csudai Sándor - Origo

Egy percig sem esett pánikba, a telefonon kapott utasítások alapján rögtön megkezdte az anyja újraélesztését. A Rakamazi Mentőállomás egyik egysége épp akkor haladt át Nyírteleken, ezért a helyszínre riasztották a nyíregyházi esetkocsival együtt. Néhány perc alatt helyszínre értek és emelt szinten folytathatták az életmentést, ami az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően végül sikerre vezetett, és a betege a mentők stabil állapotban szállíthatták kórházba. Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk - írja az Országos Mentőszolgálat a Facebook-oldalán.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.